U20-as vb: Döntőbe illő kiélezett csata után bronzérmes Olaszország! – videóval

Döntőbe illő bronzmeccset rendeztek meg az idei dél-koreai U20-as labdarúgó-világbajnokság utolsó játéknapján. A meccs pikantériája volt még ezen felül az is, hogy a két, harmadik helyre​ pályázó válogatott a csoportkörben is kiélezett küzdelmet vívott egymással.

IMG_20170611_101504

A legvégéig kiélezett volt a bronzmérkőzés, melynek lefújása után a fehérmezes olaszok ünnepelhettek (forrás: twitter.com/FIFAcom)

A dél-koreai bronzcsata a már a csoportkörben is találkozott Uruguay és Olaszország között (akkor 1-0 lett a vége egy zseniális szabadrúgásnak köszönhetően) eléggé gyengén indult, a szünetig sok izgalmas esemény nem történt. Igaz, a 18. percben Panico révén kerültek volna előnybe az olaszok, ám Castanero nagyot védett, így ekkor (is) elmaradt a gól, ezt követően pedig komoly helyzet sem alakult már ki a fordulásig.

Abszolút fölényben játszott Uruguay, melynek 22 lövése volt, ugyan ebből csak 4 talált kaput, de gól a rendes játékidőben sem született, csak egy lesről, az olaszok részéről Panico révén még a 60. percben. Ezt megelőzően öt perccel Ardaiz juttatta volna előnyhöz a dél-amerikaiakat, de Plizzari védett.

Gól(ok) híján maradtunk a rendes játékidőben, így jöhetett a tizenegyespárbaj!

A már új szisztéma szerint lebonyolított büntetőpárbajt Uruguay kezdte, Valverde pedig nem is hibázott (1-0).

Majd jöttek kétszer az olaszok: elsőként Vido, majd Marchizza is belőtte a pontrúgást (1-2).

Uruguay is két tizenegyessel jöhetett ezután, de megpecsételődni látszott a dél-amerikai válogatott sorsa, hiszen Pereira, majd Graf lövését is kifogta Plizarri (1-2)!

Ezek után Mandragora, és Panico sem hibázott, utóbbi nagy góljával eldőlt, Olaszország a 2017-es U20-as világbajnokság bronzérmese (1-4)!

Olaszország korosztályos válogatottja ezzel története legjobb eredményét érte el a világbajnokságon! Az olaszok mindössze 6. világbajnoki szereplése volt ez az U20-asok között az eddigi 21 világeseményből, így tényleg nem kis sikert vitt véghez a dél-európai válogatott.

U20-AS VILÁGBAJNOKSÁG, DÉL-KOREA • BRONZMÉRKŐZÉS
Uruguay – Olaszország • 0-0, büntetőkkel: 1-4

Bronzérmes: Olaszország
4. helyezett: Uruguay

Nagy Dávid