Konföd. Kupa: Bemutatjuk Németországot!

Mint ahogy azt már az elmúlt jó néhány évben megszokhattuk az aktuális világbajnokság előtt, ezúttal is megrendezésre kerül a Konföderációs Kupa, melynek értelemszerűen a 2018-as Vb házigazdája, azaz Oroszország ad otthont. Oldalunk ezúttal a B-csoportban szereplő német labdarúgó-válogatottat mutatja be…

confger

A német labdarúgó-válogatott a harmadik Konföderációs Kupán vesz részt ebben az esztendőben. A tornán először 1999-ben szerepelt, Mexikóban, amely nem sikerült túl kimagaslóan a számukra, hiszen már a csoportkörben búcsúztak. Utoljára 2005-ben vehetették részt a Konföderációs Kupán, mint a 2006-os vb házigazdái. Összességében jól teljesített a német nemzeti csapat, hiszen a harmadik helyen végzett. Nos, Joachim Löw tanítványai ezúttal világbajnoki címvédőként lehetnek jelen a tornán, melynek kétségtelenül az egyik legnagyobb esélyesei a németek.

A német labdarúgó-válogatott kerete:

A német nemzeti csapat kapcsán megszokhattuk, hogy a keret nagy részét olyan játékosok alkotják, akik a Bundesligában futballoznak. Bár kétségtelen, hogy a német labdarúgás világszinten is kiemelkedő, viszont a futballisták többsége valóban a hazai ligában rúgja a bőrt. A Joachim Löw által kijelölt keretben csupán hét olyan játékos van, aki külföldön futballozik, igaz emellett azt is hozzá kell tenni, hogy a németek szövetségi kapitánya jó néhány meghatározó labdarúgóját kihagyta a csapatból. Nos, nézzük, hogy kik is alkotják a német válogatott keretét…

Kapusok: Kevin Trapp (Paris Saint-Germain), Bernd Leno (Bayer Leverkusen), Marc-André ter Stegen (Barcelona)

Védők: Shkodran Mustafi (Arsenal), Jonas Hector (Köln), Matthias Ginter (Borussia Dortmund), Marvin Plattenhardt (Hertha BSC), Benjamin Henrichs (Bayer Leverkusen), Antonio Rüdiger (AS Róma), Niklas Süle (Bayern München), Joshua Kimmich (Bayern München)

Középpályások: Julian Draxler (Paris Saint-Germain), Leon Goretzka (Schalke), Kerem Demirbay (Hoffenheim), Emre Can (Liverpool), Amin Younes (Ajax), Julian Brandt (Bayer Leverkusen), Sebastian Rudy (Bayern München), Diego Demme (RB Leipzig)

Támadók: Timo Werner (RB Leipzig), Sandro Wagner (Hoffenheim), Lars Stindl (Borussia Mönchengladbach)

Jelentősebb kimaradók:

Mint ahogy azt már korábban említettük, Joachim Löw ezúttal több meghatározó játékosát is kihagyta a keretből. Többek között Manuel Neuer, Mats Hummels, Mesut Özil vagy éppen Toni Kroos sem vesz részt tehát a Konföderációs Kupán. 

Válogatott húzóemberei lehetnek: 

Julian Draxler: Fiatal kora ellenére ő rendelkezik a legtöbb válogatott meccsel az aktuális keretben, így nem csoda, hogy Joachim Löw őt választotta meg csapatkapitánynak. A szövetségi kapitány tehát bízik Draxler vezető képességeiben. 

Joshua Kimmich: Kora ellenére sokszor rendkívül érett játékot mutat, ráadásul a hátsó alakzaton belül gyakorlatilag bárhol bevethető, illetve középpályásként is rendkívül hasznos tud lenni. Kimmich kétségtelenül egy hatalmas tehetséget. Minden bizonnyal ő is a csapat egyik legnagyobb vezéregyénisége lesz a tornán. 

Sebastian Rudy: Bár jóval kevesebb válogatott meccsel rendelkezik, mint Draxler, ám összességében pedig egy nála rutinosabb játékosról beszélhetünk Rudy személyét illetően. Elsődlegesen a védekező feladatok ellátásában van otthon, nem biztos, hogy leginkább a pályán belül lesz vezér, hanem a háttérben fogja segíteni Löw munkáját, rutinja miatt valószínűleg tekintélyt próbál majd parancsolni a fiatalabbak számára. 

Skhodran Mustafi: A védelem oszlopa lehet az Arsenalban futballozó Mustafi, aki még nem játszott a Bundesligában, mivel még 17 éves korában az Evertonhoz került. Anglián kívül megjárta már Olaszországot és Spanyolországot is. Tehát több futballkultúrába is belekóstolhatott.