Európa-liga: Könnyednek ígérkező párharc előtt a Videoton – előzetes

Meglepetésre készül a máltai Balzan Felcsúton, nem lesz azonban könnyű dolga a Videoton ellen a szigetországi együttesnek.

videotonorom629

Győzelemre készül a magyar ezüstérmes. – fotó: nso.hu

Láttuk már, mire képes a máltai futball, igaz az a válogatottjuk volt kilenc esztendeje, de a klubjaikat sem szabad leírni. Ami a Videotont illeti, hiányzója nem lesz a magyar ezüstérmesnek, ami jó hír. A látogatók ugyanakkor hasonló nemzetközi kerettel rendelkeznek, mint a székesfehérváriak, hiszen szerb, brazil, kolumbiai, nigériai, macedón és olasz futballista is található a keretben. Ugyanakkor nemzetközi szinten jentősnek nem nevezhető a klub, lévén az elmúlt két idényben is igen korán elvéreztek a máltaiak. És bár a magyar együttesek sem remekelnek Európában, ezúttal talán sikerül olyan eredményeket elérni, amellyel csoportkör közelébe, netán a negyven csapat közé kerülni.

A Balzan – hasonlóan a Vidihez – második lett hazája pontvadászatában, azonban a korábbi évek tapasztalatai azt mutatják, az esélyes a Videoton, mindazonáltal szeretne meglepetést okozni a »kiscsapat«. „Ellenfelünk egy nagy és erős klub, jelentős történelemmel – jól emlékszem az UEFA-kupás csapatukra, amikor legyőzték a Partizant és Zseljeznicsart is.” – tekintett vissza a magyar együttes által produkált legendás menetelésre Marko Micovic. „Magyarországon a Balzant és az országot képviseljük, arra készülünk, hogy a legjobb tudásunk szerint teljesítsünk.”

Ami a máltai klubcsapatok magyarok elleni párharcait illeti, sok sikerélményük nem akadt még. 16 mérkőzést játszottak a szigetországi együttesek eleddig hazánk klubjai ellen, és egy győzelem mellett két döntetlent értek el tizenhárom vereség mellett. A győztes összecsapásig 1972-ig kell visszalapozni, mikor is a vallettai Floriana 1-0-ra legyőzte a Ferencvárost a KEK-ben.

Összesítésben a máltai együttesek magyarok elleni mérlege:
16 mérkőzés, 1 győzelem, 2 döntetlen, 13 vereség, 58-11-es gólkülönbség.

Az elmúlt két esztendőben is eljutott az El-kvalifikációig a máltai egylet, ám 2015-16-ban a Zeljeznicar állította meg a Balzant (0-3), majd egy éve a Neftchi Baku (2-3) ellen vérzett a piros-fehér alakulat.

A Videoton ezzel szemben sokkal sikeresebben szerepelt az utóbbi öt esztendőben Európában.

Bajnokok Ligája-selejtező:
2011-12: Sturm Graz (3-4, második selejtezőkör)
2015-16: The New Saints (1-1, hosszabbítás után, második selejtezőkör)
BATE Borisov (1-2, harmadik selejtezőkör)

Európa-liga:
2012-13: Slovan Bratislava (1-1, idegenben lőtt gól, 2. selejtezőkör)
Gent (4-0, harmadik selejtezőkör)
Trabzonspor (0-0, t.: 4-2, play-off)

csoportkör:
KRC Genk (0-3, 0-1)
Basel (2-1, 0-1)
Sporting CP (3-0, 1-2)

2013-14: Mladost Podgorica (2-2, idegenben lőtt több góllal a montenegróiak jutottak tovább)
2015-16: Lech Poznan (0-4, negyedik selejtezőkör, a BL-ből átkerülve)
2016-17: Zaria Balti (3-2, első selejtezőkör)
Cukaricki (3-1, második selejtezőkör)
Midtjylland (1-2, hosszabbítás után, harmadik selejtezőkör)

 

Európa-liga, 1. selejtezőkör
20.45 Videoton – Balzan (máltai) – tv.: Duna World
Pancho Aréna, vezeti: Dejan Jakimovski (macedón)

A várható kezdők:
Videoton: Kovácsik – Nego, Fejes, Juhász, Stopira – Varga J., Pátkai M. – Suljic, Hadzic, Lazovic – Scepovic. Vezetőedző: Marko Nikolic

Balzan: Janjusevic – Bezzina, Grioli, Serrano, Savic – R. Fenech, Grima, Agius, Cadu – Kaljevic, Micallef. vezetőedző: Marko Micovic

Gavalovits Sándor