Olaszország egyik legérdekesebb futballsztorija

Olaszország 149 városából talán Trieszt a legkevésbé olasz. Ha rápillantunk a térképre, akkor láthatjuk, hogy Szlovénia három oldalról öleli körül az Adriai-tenger partján fekvő települést. Területi sajátosságai miatt mindig is erős megosztottságáról volt híres. Manapság is nagy számú szlovén, horvát, szerb stb. közösség él itt, az újkori migráció pedig csak tovább vegyíti a lakosságot.

A helyi futballklubot, az U.S. Triestina Calciot 1918-ban hozták létre és a fasiszta kormány egyből a Serie A-ba “parancsolta”, ezzel Trieszt olasz mivoltát erősítve, hiszen emberek ezrei énekelték a himnuszt minden egyes mérkőzés előtt. A jugoszláv hatóságok azonnal felismerték ennek lélektani erejét és a város kikötői kerületében létrehozták saját csapatukat, a Ponzianát. A közben Amatorira átkeresztelt egyesület kezdetben amatőr ligákban versenyzett, majd 1944-ben az olasz hadibajnokságban, aztán komoly anyagi támogatást élvezve hamar átkerült Jugoszlávia élvonalába, olyan csapatok mellé, mint a Hajduk Split, Dinamo Zagreb, vagy Partizan Belgrád.

Az évtizedek folyamán erős – országon belüli és azon kívüli – liftezésen ment keresztül mindkét gárda, de mindig elkerülték egymást. Egészen az 1970-es találkozásukig a Serie D-ben (4. liga), amikor is 20 ezer(!) ember tekintette meg kiélezett csatájukat, mondanom sem kell, érzelmek viharában.

Trieszt, népességét tekintve manapság is kulturális-mixet alkot, de a sporthoz kapcsolódó feszültségek talán már csillapodtak. A Triestina jelenleg a negyedosztály tagja, átlagban 4 ezer fős nézőszámmal (a 32 ezer szurkolót befogadni képes kiváló stadionjában), míg a Ponziana három osztállyal lejjebb, az olasz 7. vonalban szerepel. Békés kombináció, amelyet a konfliktusokon szocializálódott lakosok gondosan próbálnak megőrizni.

Forrás: A FutballKutató 

stadio-nereo-rocco

Nereo Rocco

Az U.S. Triestina Calcio otthona

16508316_1081879611921766_431400253125666208_n

Az A.S.D. Ponziana kikötő melletti otthona