Bacskai-show a téli bajnokság folytatásában

A nyugati határ mentén található zsirai Sonnengolf Club pályáján rendezték vasárnap az International Winter Footgolf Tour 2018/218-es kiírásának második fordulóját, a Kató Néni Finomságai Footgolf Versenyt, ahol a 2018-as bajnok Bacskai Bence nagy főlénnyel nyert. 

A hideg, télies hétvégét Zsirán töltötte a hazai footgolf társadalom néhány szlovák versenyzővel kiegészülve. Vasárnap a FIFG 50-es besorolású, IWFT versenyen hatvannál többen álltak az elrúgókhoz. Itt csupán hárman tudták a kijelölt rúgásszám alatt (par 72) befejezni a versenyt. Négy rúgás előnnyel Bacskai Bence bizonyult a legjobbnak. A második helyen az első kört nyerő Biró László, valamint a Szlovákiából érkező Samuel Horváth végzett. Szétrúgás döntött volna a szabályok értelmében az ezüstérem sorsáról, de utóbbi ezen nem jelent meg, így Biró második, Horváth harmadik lett.

A felnőtt férfi kategóriában Bacskai mögött Horváth lett a második, míg a harmadik helyen +1-es eredménnyel hárman is végeztek, de csak Gelencsér Gábor maradt az eredményhirdetésig, azaz playoff nélkül kaparintotta meg a bronzérmet. Így a negyedik helyen holtversenyben Lengyel Béla és Molnár Arnold zárt. A szeniorok között Biró László nyert, megelőzve Balogh Tibor és Podusil Györgyöt, akik a képzeletbeli dobogó második és harmadik fokát bérelték ki. A hölgyek között Bacskai Anna nyert Dana Bombalova és Bölcsföldi Ágnes előtt. A junior korosztályban Kókai Bence nyert Németh Áront megelőzve.

A sorozat egy időre búcsúzik, a harmadik fordulót januárban bonyolítják.