Ismét megsérült a Manchester United sztárja

A Copa América emlékezetes bronzmérkőzésén már az első félidőben le kellett cserélni a Manchester United ismét megsérülőt sztárjátékosát…

A chilei válogatottat erősítő Alexis Sánchez már az argentinok elleni, szombati összecsapás 17. percben cserére kényszerült combsérülésből kifolyólag. Noha egyelőre sem a chilei szövetség, sem a Manchester United nem adott ki hivatalos közleményt az állapotáról, a BBC úgy tudja, a sérülés olyan súlyos, hogy elképzelhető, a támadónak a MU teljes nyári felkészülését ki kell hagynia.

A 30 éves csatár a 2018. januári megszerzése óta írd és mondd mindössze 5 találatot szerzett a “Vörös Ördögök” alkalmazásában, mellyel messze alulmúlt minden várakozást, ráadásul időről időre különféle sérülésekkel bajlódik, gyakorlatilag tavasszal szinte egyáltalán nem tudott játszani, csak a kontinenstorna előtti hetekben térhetett vissza a pályára.

A hírek szerint Manchesterben már nem számítanak a chilei támadóra, ám magas fizetése és gyakori sérülései miatt a kérők is igencsak óvatosak vele kapcsolatban…