La Liga: Elkerülték a vereséget a madridi derbin, mindenki boldog

A spanyol bajnokság 7. fordulójában igazi városi rangadó várt ránk: a Real Madrid látogatott a Wanda Metropolitanóba, ahol az Atletico várta őket. A győztes ráadásul a vezetést is átvehette a táblázaton.

Kép: AS.com

Ha a BL-t nem számoljuk, akkor idei első komoly meccse várt a Realra és az Atletire is szombat este. Az első igazi rangadó, egy olyan városi derbi, aminek valóban súlya van. Ráadásul mind a két csapat egész eredményesen kezdte a szezont: a Matracosok ugyan elszenvedtek egy váratlan vereséget a Sociedadtól, de azt leszámítva csak 2 döntetlenük volt – a Real viszont 3 döntetlennel, 0 vereséggel állt. Kisebb botlásaok voltak ugyan, de az eredmények jöttek – a játék már kevésbé. Mondhatni eddig ritkán kényeztettek el minket a madridi sztárok gólzáporos gálameccsekkel bármelyik oldalon.

Ez az összecsapás sem a gólesőről szólt, habár a nyári felkészülés során bizonyították a felek, hogy akár ilyesmire is képesek. De ez nem az az este volt. Mind a két együttes egy biztos védelemre épített és próbált az ellenfele hibáiból megélni. Az első játékrészben túl sokat nem kockáztattak, két stabilan játszó együttes volt a pályán és nem igazán találták a fogást egymáson. Eljutottak labdaszerzésekig, onnan néhány szép passzig a középpályán, ám a támadókat már nem sikerült helyzetbe hozni – pontosabban mást se nagyon. Kevés lövést jegyezhettünk fel, nem nagyon tették próbára a kapusokat sem.

Az Atletico hazai pályán törekedett a szokásosnál valamivel többet beletenni: szépen építgették az akcióikat, meg tudták tartani a labdát és valóban próbáltak kezdeni is vele valamit. Abszolút volt bennük szándék a támadásra, gólszerzésre – kár, hogy volt egy ellenfél a pályán, aki nem hagyta őket ficánkolni. A Real védekezése ugyanis Sergio Ramos vezetésével teljesen jó teljesítményt nyújtva megfékezte a hazaiakat. Ráadásul valamivel többet is volt a fehér mezeseknél a labda, több lövésük is volt és még Oblakot is meg tudták mozgatni – ettől függetlenül inkább volt jellemző a kiegyenlített játék, mintsem a Real-uralom.

A fordulás után nem történt éles váltás a játék képében. Érezni lehetett, hogy itt valakinek hibáznia kell ahhoz, hogy gólt láthassunk – a hiba pedig egyszerűen nem akart jönni. Kisebb pontatlanságok voltak csak, amiket azonban többnyire könnyen korrigáltak a játékosok, a támadók pedig nem tudtak elég nagy nyomást helyezni rájuk, vagy párharcokat nyerve érvényesülni. Egyéni teljesítményeket is nehéz így kiemelni, főleg a középpályákon és a védelmekben mentek nagyot páran, de szó ami szó – nem volt egy látványos mérkőzés.

Negyed órával a vége előtt még volt Benzemának egy veszélyes fejese, amit Oblak védett gyönyörűen, ezt leszámítva azonban igazi ziccert már nem láthattunk. Az eredmény nagyjából hűen tükrözi a játék képét és maximálisan igazságosnak mondható. A Real Madrid így átmenetileg átveszi a vezetést a bajnokságban a Granadától, az Atletico pedig ott van mögöttük továbbra is egy pont lemaradással. A jövő héten jöhet a Real-Granada szuper rangadó.

Atletico Madrid – Real Madrid 0-0
G.:

Atletico Madrid: Oblak – Renan Lodi (Lemar), Gimenez, Savic, Trippier – Vitolo (Angel Correa), Thomas Partey, Saul Niguez, Koke – Diego Costa, Joao Felix (Marcos Llorente). Edző: Simeone.

Real Madrid: Courtois – Nacho, Varane, Sergio Ramos, Carvajal – Kroos, Casemiro, Fede Valverde (Modric) – Eden Hazard (James Rodriguez), Benzema (Jovic), Bale. Edző: Zidane.