Győzelemmel zárta az idényt a Red Bull Salzburg

A vasárnapi napon bonyolították le az osztrák bajnokság (Bundesliga) 2019-2020-as idényének zárófordulóját, melyben a bajnok Red Bull Salzburg házon kívül lépett pályára…

A Red Bull Salzburg talán a várakozásoknál is simábban, 3-0-ra múlta felül idénybeli utolsó mérkőzésén a bajnokság korábbi szakaszában komoly kihívónak számító LASK Linz gárdáját idegenben, amely végül a dobogóra sem ért oda. A gól nélküli első félidőt követően Szoboszlai Dominik hibátlanul értékesített egy büntetőt, majd egy szöglet beívelése jóvoltából gólpasszt is jegyzett a biztosan megnyert találkozón.

A 19 esztendős magyar tehetség minden sorozatot figyelembe véve 13 gólt és 19 előkészítést regisztrált 40 pályára lépés alatt a 2019-2020-as idény során, nem csoda tehát, hogy megannyi külföldi sztár(csapat) ácsingózik a megszerzésére.

Szoboszlai a Salzburg előző szezonjában két osztrák bajnoki és egy kupa-találat mellett a BL csoportkörében is eredményes tudott lenni, és a mostani szezonban fokozatosan egyre több játéklehetőséget követelt magának, és egyre több olasz és angol klub érdeklődését vonzatta magára. A teljesség igénye nélkül állítólag az AC Milan, a Lazio, a Napoli, az Arsenal, a Leicester City vagy éppen a PSG áll sorban a kegyeiért.

A bajnokság végeredménye

A góllövőlista élmezőnye

(Tabella: eredmények.com)