Az AS Roma játékosát szemelte ki a PSG – sajtóhír

A francia bajnokcsapat a Farkasok irányító középpályását szeretnék megkaparintani, a CalcioMercato értesülései szerint.


A Paris Saint-Germain érdeklődik az AS Roma egyik legjobbja, Lorenzo Pellegrini iránt olasz források szerint. A párizsi együttes mindenképpen szeretne szerződtetni egy szervező középpályást és a legújabb információk úgy tudják, hogy az olasz fővárosból igazolnák le a 12-szeres olasz válogatott játékost.

Pellegrini jelenlegi piaci értékét 32 millió euróra taksálják, de a Roma ettől jóval többet kérne érte a mai piaci árakat figyelembe véve, ugyanis az egyik legjobbjukról van szó. A végleges vételi ára akár az 50 millió eurót is elérheti, hiszen a Farkasok tisztában vannak játékosuk képességeivel.

A 24 éves olasz középpályás 2017-ben érkezett az AS Romához 10 millió euróért a Sassuolótól, azóta kereken 100 tétmérkőzést játszhatott a csapat színeiben, amelyeken 10 gólt és 24 gólpasszt jegyzett. Az idei idényben minden versenysorozatot figyelembe véve 29 találkozón 12 gólpasszt osztott ki, és emellett három alkalommal tudott eredményes lenni.