Real Madrid: Igazán rendhagyó felkészülést tervez Zidane! – Sajtóhír

A koronavírus-világjárvány természetesen még a 2020/21-es idényre is hatással lesz, beleértve a csapatok előszezonját is. A Real Madridnál például pont a vírushelyzet miatt, abszolút rendhagyó felkészülést terveznek.

A Marca című madridi sportnapilap szerint a közös munka augusztus 29-én kezdődik újra a Valdebebas-i edzőközpontban, amely lényegében a Real nyári bázisául is szolgál majd.

A hírek szerint ugyanis Zinedine Zidanék nem hagyják majd el Madridot, és a közös munkát részesítik majd előnybe.
Ahogyan a Marca fogalmaz, a blancók tengerentúli túrája (International Champions Cup – a szerk.) a vírus miatt már korábban eldőlt, hogy elmarad, de nehezen elképzelhető az is, hogy európán belül utazgatnának edzőmérkőzésekre. Sőt a Marca szerint könnyen lehet, hogy egyáltalán nem játszik majd edzőmérkőzést a csapat.

A Real Madridnál a hírek szerint továbbra is első a biztonság, a klubvezetés már gőzerővel dolgozik a felkészülési szezon követendő protokolljainak kidolgozásán.

 

A spanyol első osztályú bajnokság 2020/21-es idénye amennyiben minden a tervek szerint alakul,  szeptember 12-én kezdődik.