Felkészülés: kétgólos hátrányból állt fel a Liverpool – videóval

A Red Bull Salzburg hazai pályán 2-2-es döntetlent játszott az angol bajnok Liverpoollal. Az Ajax elleni találkozót szeméremcsont-gyulladás miatt kihagyó Szoboszlai Dominik ezúttal ott volt az osztrák csapat kezdőjében, ám a 31. percben – ahogy azt előzetesen is tervezték – lecserélték.

Az Ajaxtól elszenvedett vereség után döntetlennel folytatta a felkészülést az osztrák Red Bull Salzburg. Jesse Marsch együttese már a 3. percben megszerezte a vezetést Jürgen Klopp Liverpoolja ellen: Patson Daka Mergim Berisha labdaszerzése után vette be Alisson kapuját (1-0). A 13. percben ismét Daka volt eredményes, egy remek ellentámadás során Szoboszlai indításából Berisha adta be a labdát, a kiválóan érkező zambiai pedig átvétel nélkül, hat méterről a bal felsőbe perdített, Alisson már csak belekapni tudott a labdába, védeni nem (2-0). A 31. percben a hétvégén kisebb sérülése miatt pályára sem lépő Szoboszlai Dominik lejött a pályáról, helyére Noah Okafor állt be. A múlt heti kihagyás után Marsch nem akart kockáztatni, és csak fokozatosan szeretné terhelni a magyar középpályást. A második félidőben, ahogyan az egy ilyen találkozón lenni szokott, jöttek a cserék. A 72. percben James Milner villanása után a 20 éves Rhian Brewster szépített (2-1). Hiába adódott a Salzburgnak több lehetősége is kontrákból, hogy bebiztosítsa a győzelmét, a rossz ütemben kimozduló hazai kapus, Alexander Walke sikertelen felszabadítása után Brewster egyenlített a 81. percben (2-2).

Felkészülési mérkőzés:
Salzburg – Liverpool 2-2 (2-0)
Gólszerzők: Daka (3., 13.), ill. Brewster (73., 81.)