El-sorsolás: a Fehárvár verhető ellenfelet kapott, míg a Honvéd rendesen belehúzott

Az Európa-liga selejtezőköreinek második fordulójának párosításaihoz tartották ma kora délután a sorsolást, ahol a magyar csapatok közül a MOL Fehérvár és a Budapest Honvéd volt érdekelt. A magyar érdekeltségű klubok között pedig a DAC, a Topolya és az Eszék is izgulva várhatta következő ellenfelét.


A Honvéd egy meglehetősen erős csapatot kapott magának, a svéd Malmőt, de legalább hazai pályán játszhatnak a Kispestiek. A Fehérvár egy alacsonyabban rangsorolt klubot kapott ellenfélül, azonban idegenben kell megmérkőznie a fejér megyei együttesnek, ugyanis a máltai Hibernianshoz látogatnak. A DAC papíron a legkönnyebb csapatot kapta maga mellé, a cseh Jablonec lesz a Dunaszerdahely ellenfele. A Topolya és az NK Osijek nem volt ilyen szerencsés, előbbi a Steaua Bukarestet, míg utóbbi a Baselt fogja vendégül látni. A mérkőzéseket szeptember 17-én fogják rendezni, egy találkozón dől el a továbbjutás sorsa.

Nem bajnoki ág:
Budapest Honvéd – Malmö (svéd)
Hibernians FC (máltai) – MOL Fehérvár
DAC (Dunaszerdahely) (szlovákiai) – Jablonec (cseh)
Topolya (szerbiai) – FCSB (román)
NK Osijek (Eszék)(horvát) – Basel (svájci)
Hammarby IF (svéd) – Lech Poznan (lengyel)
Progres Niederkorn (luxemburgi) – Willem II (holland)
Sfantul Gheorghe (moldovai) – FK Partizan (szerb)
Lokomotiv Plovdiv (bolgár) – Tottenham Hotspur (angol)
Lincoln Red Imps (gibraltári) – Rangers FC (skót)
KF Renova (északmacedón) – Hajduk Split (horvát)
Maccabi Haifa (izraeli)/Zeljeznicar (bosnyák) – Kajrat Almati (kazah)
Shamrock Rovers FC (ír) – AC Milan (olasz)
Kajszar (kazah) – APOEL (ciprusi)
Lokomotivi Tbiliszi (grúz) – Dinamo Moszkva (orosz)
Coleraine FC (északír) – Motherwell FC (skót)
Teuta Durrës (albán) – Granada CF (spanyol)
Viking FK Stavanger (norvég) – Aberdeen FC (skót)
B36 Tórshavn (feröeri) – The New Saints (walesi)
Bodö/Glimt (norvég) – FK Zalgiris (litván)
CSZKA Sofia (bolgár) – BATE (fehérorosz)
KF Laci (albán) – Hapoel Beer-Sheva (izraeli)
FK Ventspils (lett) – Rosenborg BK (norvég)
Piast Gliwice (lengyel) – TSV Hartberg (osztrák)
Nomme Kalju (észt) – Aarhus GF (dán)
Neftci (azeri) – Galatasaray (török)
IFK Göteborg (svéd) – FC Köbenhavn (dán)
OFI (görög) – Apollon Limassol (ciprusi)
Bala Town FC (walesi) – Standard Liege (belga)
FC Botosani (román) – Shkëndija (észak-macedón)
Arisz (görög) – FK Kolosz Kovalivka (ukrán)
FK Riteriai (litván) – Slovan Liberec (cseh)
FK Borac Banja Luka (bosnyák) – Rio Ave FC (portugál)
Servette FC (svájci) – Stade de Reims (francia)
FK Kukësi (albán) – VfL Wolfsburg (német)
Olimpija Ljubljana (szlovén) – HSK Zrinjski Mostar (bosnyák)

Bajnoki ág:
Inter Club d’Escaldes (andorrai) – Dundalk FC (ír)
KuPS (finn) – Slovan Bratislava (szlovák)
Linfield FC (észak-ír) – Floriana FC (máltai)
Riga FC (lett) – Tre Fiori FC (San Marinó-i)
Djurgardens IF (svéd) – Europa FC (gibraltári)
FC Flora (észt) – KR (izlandi)
FK Szileksz (észak-macedón) – FC Drita (koszovói)
FK Asztana (kazah) – FK Buducsnoszt Podgorica (montenegrói)
Ararat-Armenia (örmény) – CS Fola Esch (luxemburgi)
Connah’s Quay Nomands (walesi) – Dinamo Tbiliszi (grúz)