Frank Rijkaard nem vállalta a holland kapitányi posztot

Frank Rijkaardot felkérték, hogy térjen vissza a holland labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjára, de nem vállalta a feladatot, írja az MTI.

Az 57 éves Rijkaard azzal indokolta döntését, hogy edzőként nem szeretne visszatérni a profi futball világába. Legutóbbi megbízatása végén, 2013-ban – amikor menesztették Szaúd-Arábia válogatottjának éléről – már bejelentette, hogy nincs több ambíciója edzőként tevékenykedni.

Az egykori kiváló futballista 1998 és 2000 között már irányította a holland nemzeti együttest, majd a Sparta Rotterdam, az FC Barcelona és a Galatasaray vezetőedzője volt. A katalánokkal a spanyol bajnokságot kétszer, a Bajnokok Ligáját egyszer nyerte meg.

A Telegraaf című napilap pénteki beszámolója szerint Eric Gudde és Nico-Jan Hoogma, a holland szövetség (KNVB) igazgatói azért kérték fel Rijkaardot, mert őt tartják az ideális jelöltnek a kapitányi posztra, hiszen tökéletesen megfelel azoknak az elvárásoknak, amelyeket Ronald Koeman távozása után felvázoltak, aki azért mondott le augusztusban, mert a Barcelona vezetőedzője lett.

A KNVB a közelmúltban kikérte a válogatott játékosok véleményét is, akik közölték, nem szeretnék, ha ismét Louis van Gaal lenne a kapitány, helyette Henk ten Cate kinevezését javasolják, de Rijkaard visszatérését is támogatták.

A hollandok októberben Mexikó, Bosznia-Hercegovina és Olaszország ellen lépnek pályára, és a szövetség reményei szerint ezen a három találkozón már az új edző irányítja a nemzeti csapatot.