Az UEFA döntött az öt cseréről – HIVATALOS

Miután számtalan topbajnokságban megszületett arról a döntés, hogy a 2020-2021-es szezonban is a mérkőzésenkénti öt cserelehetőség az egyes csapatok számára, a nemzetközi szövetség is elhatározta magát ebben a kérdésben…

A nemzetközi szövetség (UEFA) első embere, Aleksander Ceferin a csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ötcserés szabályt alkalmazzák klubszinten a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is, továbbá a válogatott versenysorozatoknál a Nemzetek Ligájában és az Európa-bajnoki pótselejtezőkön.

Korábban a szabályalkotó testület jövő augusztusig meghosszabbította a három helyett öt cserét engedélyező szabályt, de az egyes nemzeti bajnokságoknak saját jogkört adott annak alkalmazására. A spanyol, a német és a francia liga is az öt csere megtartása mellett döntött, az angol Premier League-ben azonban visszatért a három változtatási lehetőséghez, ahogy a magyar élvonal is így tett.

Továbbá a szlovén elnök azt is elárulta, hogy a Nemzetek Ligája négyes döntőjére valószínűleg jövő októberben kerül sor, a rendezés iránt pedig Olaszország, Hollandia és Lengyelország érdeklődik.