BL-sorsolás: Ronaldo és Messi ellen lép pályára a Ferencváros

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) csütörtökön tartotta a Bajnokok Ligája csoportkörének sorsolását Genfben. 

Az összesen 32 főtáblás csapatból sorsolták ki a csoportokat, amelyek között 25 év után ott lehetett a Ferencváros is. Négy kalapból húzták ki a neveket. Az elsőbe a címvédőt, valamint az Európa-liga legjobbját, továbbá a hat legmagasabban rangsorolt bajnokság első helyezettjét sorolták. A 2-4. kalap összetételét az UEFA-együttható határozza meg. A sorsolás során egy országból két csapat nem kerülhetett azonos csoportba.

A magyar csapat a 4. kalap utolsó helyén állt, és végül a G csoportba került, ahol nem más, mint a Juventus, a Barcelona és a Dinamo Kijev lesz az ellenfele.

Emellett is érdekes párosítások jöttek össze, hiszen a Juventus a Barcelonával került egy csoportba, így Cristiano Ronaldo és Lionel Messi ismét egymás ellen játszhatnak, és ráadásul el is jönnek Magyarországra. A címvédő Bayern München az Atlético Madriddal fog találkozni, de Szoboszlai Dominik csapata, az RB Salzburg is ebben a csoportban kapott helyet.

A-csoport:
Bayern München, Atlético Madrid, RB Salzburg, Lokomotiv Moszkva

B-csoport:
Real Madrid, Sahtar Doneck, Inter, Mönchengladblach

C-csoport:
Porto, Manchester City, Olympiakosz, Olympique Mairseille

D-csoport:
Liverpool, Ajax, Atalanta, Midtjylland

E-csoport:
Sevilla, Chelsea, Krasznodar, Rennes

F-csoport:
Zenit, Borussia Dortmund, Lazio, Club Brugge

G-csoport:
Juventus, Barcelona, Dinamo Kijev, FERENCVÁROS

H-csoport:
PSG, Manchester United, RB Leipzig, Basaksehir

A csoportszakasz játéknapjai:

október 20. és 21.
október 27. és 28.
november 3. és 4.
november 24. és 25.
december 1. és 2.
december 8. és 9.