A Napoli vette kölcsön a Chelsea középpályását – HIVATALOS

Az átigazolási piac zárása előtti utolsó roham során a Chelsea és a Napoli egy kölcsönüzletet kötött meg egymással…

 

Az érintett csapatok bejelentése értelmében a Chelsea együttese az olasz bajnokságban (Serie A) érdekelt Napoli részére adta kölcsön nagy munkabírású középpályását, Tiemoué Bakayokót. A hírek szerint a kölcsönüzlet nem tartalmaz vételi opciót az olasz klub számára.

A 26 éves elefántcsontparti származású védekező középpályás 2017-ben igazolt a Monacótól a londoniakhoz 40 millió fontért cserébe, s első szezonjában 43 alkalommal lépett pályára a “Kékek” mezében. A 2018-2019-es szezonban azonban az AC Milanban, a tavalyi kiírásban pedig a előző állomáshelyén, az AS Monacóban szerepelt kölcsönben.

Két évvel ezelőtt a Rossonerinek 35 millió euró ellenében lett volna lehetőségük a végleges megvásárlására, mellyel azonban az olasz klub vezetői nem kívántak élni. Akkoriban pedig emlékezhettünk rá, hogy volt egy éles szóváltása a kispadon a vezetőedzővel, Gennaro Gattusóval, később pedig minimális játéklehetőséget kapott. Már csak ezért is lesz pikáns és egyben meglepő is, hogy Bakayoko most újra egy csónakban evezhet az azóta már a Napolit irányító forrófejű mesterrel.