Egyre nagyobb veszélyben a milánói derbi

Annak ellenére, hogy Zlatan Ibrahimovics a minap meggyógyult, sajnos ismét egyre több fertőzöttet jelentenek Olaszországból…

A napokban az olasz U21-es válogatott keretében több játékosnak is pozitív lett a koronavírus-tesztje, így végül a nemzeti csapat hiába utazott el az Izlandi elleni, pénteki korosztályos Európa-bajnoki selejtezőre, a mérkőzést elhalasztották. A megnevezett fertőzöttek közt található az AC Milan hátvédje, Matteo Gabbia és az Inter csapatát erősítő, Alessandro Bastoni egyaránt, és mindkét csapatnál további pozitív teszteket diagnosztizáltak.

A Nerazzurri pénteki beszámolója szerint a középpályások közül Roberto Gagliardini és Radja Nainggolan, valamint a tartalékkapus Ionut Radu is megfertőződött a vírussal, így a már említett Bastoni és a korábban diagnosztizált Milan Skriniar mellett már öt játékosuk tartózkodik karanténban, akik biztosan nem lehetnek ott a következő mérkőzésükön.

Eközben Ibra felépülése és Gabbia megbetegedése mellett a Rossoneri háza táján még Leo Duarte fertőzött, de elnézve a tendenciát és az U21-es válogatottnál folyamatosan emelkedő fertőzéseket, meglepetés lenne, ha “csak” ennyi hiányzója lenne a két csapatnak a közelgő derbin.

A két milánói óriási jövő szombaton 18 órától fog összecsapni egymással a San Siróban az Inter pályaválasztása mellett, ám ha tovább folytatódnak a megbetegedések, az olasz beszámolók könnyen lehet, hogy mindkét csapat tartalékokkal lesz kénytelen játszani, vagy inkább mindketten majd a találkozó elhalasztása mellett döntenek.

Olaszországban ismét jelentősen felerősödött a koronavírus-járvány, a pénteki napon március vége óta először regisztráltak egy nap alatt 5 ezernél több fertőzöttet, miközben a február vége óta tartó koronavírus-járvánnyal összefüggésben már 36 111-en vesztették életüket és több mint 342 ezer pozitív tesztet végeztek el az országban.