Hosszú időre kiesett az ijesztő sérülést szenvedő játékos

Ahogyan arról beszámoltunk, a szombat hajnali világbajnoki selejtezőn ijesztő sérülést szenvedett az Atlético Madridtól az átigazolási időszak utolsó napjaiban kölcsönben a Bayer Leverkusenhez kerülő kolumbiai jobbhátvéd…

Rögtön látszott, hogy Santiago Arias rendkívül súlyos sérülést szenvedett, amikor a Venezuela elleni világbajnoki selejtezőn rácsúsztak a lábára, hiszen az természetellenes szögben állt. A vizsgálatokat követően kiderült, hogy a Bayer Leverkusen hátvédje eltörte a bal lábában a szárkapocscsontját, és a bokaszalagjai is elszakadtak, így az első becslések szerint legalább 6 hónapos kihagyás vár rá.

A sérülés súlyossága miatt mindenképpen műtétre lesz szükség, amit az Atlético specialistája végez majd el, ennek érdekében Ariast pár napon belül szállítják majd Kolumbiából Madridba. Ugyanakkor a 28 éves labdarúgó azt írta a közösségi oldalán, hogy a mostani sérülés csak még elszántabbá teszi, és keményen fog dolgozni, hogy minél előbb visszatérhessen. Nyilván az idei zsúfolt szezonban egy féléves kihagyás azt jelenti, hogy legfeljebb már csak az idény hajrájában állhat újra csatasorba.

Az ominózus vb-selejtezőn Kolumbia 3-0-ra diadalmaskodott Venezuela ellen, magabiztos győzelemmel kezdte ezzel szereplését.

Mielőbbi felépülést kívánunk!