Barca: Amikor Messi majdnem Mourinho játékosa lett!

Lionel Messi és az FC Barcelona kálváriáját idén végigkövethettük, talán nem is gondolva arra, hogy nem a 2020-as nyári átigazolási időszak volt az egyetlen, amikor a hatszoros Aranylabdás klasszis nagyon közel állt ahhoz, hogy elhagyja Barcelonát. 

A spanyol sportsajtó az elismert olasz sportújságíró, Gianluca Di Marzio korábbi beszámolóira hivatkozva felelevenítette, hogy 2014 nyarán, egy, a mögöttünk hagyott idényhez hasonló, sikertelen Barca-szezon után Messi távozni készült a Camp Nouból.

Az argentin világklasszis akkoriban nagyon elégedetlen volt Gerardo Martino vezetőedző munkájával. Mint ismert, a Barca akkor az Atlético mögött lemaradt a bajoki címről; a Bajnokok Ligájából is az Atletico ejtette ki; a spanyol Király-kupában pedig a Real Madrid ért révbe.

Di Marzio szerint Messi azon a nyáron mindenben megegyezett a Chelsea együttesével, és többször is beszélt José Mourinhoval (Di Marzio szerint videóhívásokat folytattak – a szerk.). Állítólag csupán Jorge Messi közbelépésén múlott, hogy nem jött létre az átigazolás.

Di Marzio egy nemrég megjelent könyvében úgy fogalmaz, hogy ez ‘egy olyan saga az átigazolási időszakok történelmében, amelynek sohasem kerítettek nagy feneket, viszont nagyon is közel álltak a felek a megállapodáshoz’, már csak azért is, mert a Mourinho vezette Chelsea kész volt aktiválni Messi akkori, 250 millió eurós kivásárlási árát.