A MU sztárját akarja a Real és a Barca is – sajtóhír

Szigetországi lapinformációk szerint a Barcelona és a Real Madrid együttese egyaránt fontolóra veheti a jövő nyári átigazolási időszakban a Manchester United kiválóságának megszerzését…

A The Sun meglehetősen fenntartásokkal kezelhető híresztelései szerint a Barcelona és a Real Madrid együttese jövő nyáron egyaránt szívesen leigazolná Bruno Fernandest a Manchester United együttesétől. A szigetországi forrás úgy számol, hogy ha a “Vörös Ördögök” számára gyengén sikerül a mostani idény, akkor a januárban hozzájuk szerződő portugál kiválóság ideje korán maga mögött hagyhatja az “Álmok színházát”, a két spanyol óriás pedig tárt karokkal várná őt.

A 26 éves portugál karmester múlt télen mintegy 80 millió euróért cserébe igazolt a MU-hez a Sporting CP együttesétől, amelyet három klasszis módon sikerült szezon után hagyott el. A Nemzetek Ligája-győztes portugál válogatottban is vezető szerepet vállaló Fernandes az elmúlt idény második felében minden sorozatot figyelembe véve 22 találkozón 12 alkalommal volt eredményes a Unitedben, ebből nyolc találatot az angol bajnokságban (Premier League) szerzett.

A csapat számára eddig mérsékelten sikerült idénykezdés alatt Fernandes három bajnokin kétszer tudott eredményes lenni, miközben a csapat az első három bajnokijából kettőt elveszített.