La Liga: kikapott az újonc csapattól a Real Madrid – videóval

A válogatott szünet után a Real Madrid az újonc Cadiz csapatát fogadta. A mérkőzés előtt mindenki egyértelműnek gondolta, hogy a királyi gárda ezt simán behúzza, de már az első perctől kezdve látszott, hogy nehéz dolga lesz a hazaiaknak. A Cadiz a vezetést is megszerezte, amivel nem tudott mit kezdeni a Real Madrid, és a lefújáskor is a vendégek neve mellett állt csak gól. 

Nagyon jól kezdett a Cadiz, és már a 2. percben majdnem megszerezték a vezetést, amikor Alvaro Negredo ért oda elsőként egy kipattanóra, de lövését Sergio Ramos a gólvonalról blokkolta. Ezt követően is sorjáztak a vendéghelyzetek, a Real Madrid pedig nem igazán tudta felvenni a fonalat. A 14. percben Ponce adta be kiválóan a labdát, amelyet Negredo fejelhetett kapura, de végül csak a bal oldala mellé sikerült lőni a játékszert. Egy perccel később Thibaut Courtois-nak kellett hatalmasat védenie, amikor Negredo próbálkozhatott közepes távolságból. A 17. percben azonban már a belga kapus sem tudott segíteni, hiszen a Cadiz megszerezte a vezetést. Negredo passzolta oda a labdát Anthony Lozano elé, aki hibátlanul, Courtois feje felett lőtt belsővel a hálóba. A Real Madrid ezt követően is tanácstalan volt, bár a 19. percben Lucas Vazquez passza után Benzema betalált ugyan, de mindkét játékos lesen állt. A 30. percben ismét a Cadiz veszélyeztetett, amikor egy gyors kontra után Lozano próbálkozott, de gyenge volt a lövése, így Courtois simán védett. A 38. percben végre a Real Madrid is eljutott egy kisebb helyzetig, amikor egy szöglet után Varane fejelhetett, de a labda a kapu mellett pattant le. A 41. percben már egy támadást és végig tudtak vinni a madridiak, amikor Marcelo visszapaszolt labdáját Lucas Vázquez fejelte Vinícius elé, aki ollózni próbált, de a játékszer csak Modric elé került, a horvát játékos viszont csak belenyúlni mert, mivel azt hitte lesen áll. A 43. percben még a Cadiz is veszélyeztetett egyet a játékrész lezárásaként, amikor egy jobbról érkező beívelés kellemetlenül pattant Courtois előtt, így a belga csak elütni tudta a labdát, amit Lozano lőhetett volna rá, ő viszont gyengén találta el. 

A második félidőre kicsit feléledt a Real Madrid, és bár voltak nagyobb helyzeteik, egyik sem volt igazán veszélyes. Az 55. percben Kroos játszotta meg Viníciust, aki befelé cselezett, majd kinézte magának a hosszú felső sarkot, de a kapu fölé lőtt. Az 57. percben már ismét a Cadiz veszélyeztetett, amikor Negredo zavartalanul fejelhetett, de a királyiak szerencséjére nem találta el a kaput. Sokáig egy mederben, eseménytelenül zajlott a mérkőzés, amikor a 80. percben Jovic révén betalált a Real Madrid, de előtte Benzema lesen volt, így a gól érvénytelen. Egy perccel később a francia csatár középről, a kapuval szemben lőtte el a labdát, és bár a kapusnak esélye se volt, a labda a keresztlécről kifelé pattant. Az utolsó percekben még Jovicnak volt egy-két kisebb helyzete, de egyik sem volt veszélyes, így a Real Madrid kikapott az újonc Cadiztól.

Real Madrid – Cadiz: 0-1 (0-1)
Helyszín: Alfredo di Stéfano Stadion (Madrid) Vezette: Jaime Latre
Gólszerzők: – ill. Lozano (17.)
Sárga lap: Ramos (35.), Militao (90+2.) ill. –
Kiállítás: – ill. –

Real Madrid: Courtois, Marcelo, Ramos (Militao, 46.), Varane, Nacho, Kroos (Jovic, 78.), Modric (Casemiro, 46.), Isco (Valverde, 46.), Lucas Vazquez (Asensio, 46.), Vinícius Junior, Benzema. Vezetőedző: Zinedine Zidane

Cadiz: Ledesma, Akapo, Fali, Cala, Espino, Sanchez Ponce, Jose Mari (Garrido, 76.), Jonsson (Izquierdo, 86.), Alex (Fernandez, 86.), Lozano (Malbasic, 46.), Negredo (Alvaro, 81.). Vezetőedző: Alvaro Cervera Diaz

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Granada – Sevilla: 1-0
Celta Vigo – Atlético Madrid: 0-2
Real Madrid – Cadiz: 0-1
21:00: Getafe – Barcelona (tv: Spíler2)

Vasárnap:
12:00: Eibar – Osasuna (tv: Spíler2)
14:00: Athletic Bilbao – Levante (tv: Spíler2)
16:00: Villareal – Valencia (tv: Spíler2)
18:30: Alaves – Elche
18:30: Huesca – Valladolid (tv: Spíler2)
21:00: Betis – Real Sociedad (tv: Spíler2)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: