La Liga: Suarez korai gólja is kellett az Atletico győzelméhez – videóval

Az Atletico gyorsan vezetést szerzett, ami után a Celta Vigo több lehetőséget is ki tudott alakítani, de az egyenlítés nem jött össze, sőt a végén még Carrasco is betalált.

Remekül kezdte a meccset az Atletico, a madridiak már a hatodik percben előnybe kerültek Suárez góljával (0-1). Ezután visszaállt Simeone csapata, a Celta Vigo pedig több lehetőséget is kialakított, sőt a 26. percben Carreira a kapufát is eltalálta, valamint ezen kívül is bőven akadt dolga Oblaknak. A Iago Aspas vezette támadósor hiába dolgozott ki helyzeteket, nem tudott túljárni Oblak eszén, így az Atletico egygólos előnnyel várhatta a második félidőt. Simeone rendezte csapata védekezését, sokkal jobban zárt az Atleti hátsó alakzata a második játékrészben. Hiába helyezett nagy nyomást ellenfelére a Celta, a vendégek nem törtek meg, sőt a hosszabbítás legvégén Joao Félix bombája még a kapufán csattant, de a kipattanó már a hálóban kötött ki, Carrasco volt jókor jó helyen, és eldöntötte a három pont sorsát (0-2).

Celta Vigo – Atletico Madrid 0-2 (0-1)
Gólszerző:
 – ill. Suárez (6.), Carrasco (96.)

A forduló további mérkőzései:

Szombat:
Granada – Sevilla 1-0
18:30: Real Madrid – Cadiz (tv: Spíler2)
21:00: Getafe – Barcelona (tv: Spíler2)

Vasárnap:
12:00: Eibar – Osasuna (tv: Spíler2)
14:00: Athletic Bilbao – Levante (tv: Spíler2)
16:00: Villareal – Valencia (tv: Spíler2)
18:30: Alaves – Elche
18:30: Huesca – Valladolid (tv: Spíler2)
21:00: Betis – Real Sociedad (tv: Spíler2)

A tabella jelenlegi állása:

A góllövőlista élmezőnye: