Ligue 1: emberelőnyben is csak egy pontot tudott hozni az AS Monaco – videóval

A francia bajnokság 7. fordulójában az AS Monaco a Montpellier-vel találkozott. A két csapat pontegyenlőséggel állt a tabellán a mérkőzés előtt, és ez nem változott a mérkőzés után sem. A Monaco ráadásul emberelőnyben vesztett pontokat, igaz, legalább javítani tudott. 

Hatalmas dominanciával játszott az egész mérkőzésen az AS Monaco, de ezzel nem igazán tudott mit kezdeni. A fölény egyik oka mindenképpen az emberelőny volt, mivel a 19. percben Savaniert azonnali pirossal kiállították a Montpellier-ből. A 25. percben Ben Yedder végül betalált, de ezt a videóbíró segítségével les miatt érvénytelenítették.

Hiába a dominált a Monaco, az 51. percben a Montpellier szerezte meg a vezetést, amikor egy labdavesztés után Mavididi szinte egyedül futhatott el a hazaiak kapujáig, ahol végül a kapus mellett lőtt a hálóba. A Monaco kétségbeesetten próbálta menteni a menthetőt, de a vendégek precízen védekeztek, egészen a 70. percig, amikor hibáztak. Souquet gáncsolta ki ellenfelét a tizenhatoson belül, amiért tizenegyest kapott a Monaco. Ben Yedder állt a labda mögé, amit védhetetlenül lőtt Jonas Omlin mellett a bal felső sarokba, ezzel kiegyenlítve csapatának. A vezetés azonban már nem jött össze nekik, hiszen a hibát követően is jól védekezett a Montpellier, így mindkét csapat egy ponttal térhetett haza.

AS Monaco – Montpellier: 1-1 (0-0)
Gólszerzők: Ben Yedder (70. – büntetőből) ill. Mavididi (51.)
Sárga lap: Pellegri (73.), Geubbels (90+3.) ill. Souquet (90+5.)
Kiállítás: – ill. Savanier (19.)

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: