PL: elképesztő, hatgólos döntetlent játszott a Tottenham a West Hammel – videóval

A Tottenham a West Ham United elleni londoni derbin sem hazudtolta meg a szezonbéli formáját, mivel már az első félidőben háromgólos előnyre tett szert Szon Hungmin és Harry Kane vezérletével. A találataik számát azonban később nem tudták növelni, és a West Ham olyannyira feléledt a hajrára, hogy az utolsó percekben kiegyenlített. Ezen a mérkőzésen léphetett 2013 után ismét Tottenham mezben pályára Gareth Bale is. 

Nagyon jól kezdte a mérkőzést a Tottenham, mivel már az 1. percben megszerezték a vezetést. Harry Kane tökéletes indítása után Szon csinált helyet magának a kapu előterében, majd belőtte a labdát a jobb alsó sarokba. Nem kellett sokat várni a második találatukra sem, mivel a 8. percben Kane egy remek labdaátvételt követően kijátszotta a védőket, majd a bal alsó sarokba lőtte a játékszert. A hazai csapat a harmadik kapuralövését is gólra váltotta a 17. percben. Reguilon beadására Kane érkezett, az angol támadó pedig szépen ugrott fel fejelni és a labdát a kapu bal oldalába bólintotta. Később a West Ham is próbálkozott támadásokkal, de a befejezéseik nagyon pontatlanok voltak. A Tottenham próbálkozásai is gyengébbek voltak a játékrész hátralévő részében, így gól már nem született a szünetig.

A második félidőt jól kezdte a West Ham, az 50. percben például Antonio beadását Fornals fejelte a kapura, de a labda centikkel elszállt felette, de az 55. percben Soucek lövését is blokkolnia kellett a védőknek az utolsó pillanatban. Sokáig kissé eseménytelenül telt a mérkőzés, majd a 72. percben érkezett Gareth Bale, aki rögtön egy szabadrúgással mutatkozhatott be, ami bár kaput talált, de a kapus kezébe lőtte a labdát. A 79. percben akár a negyediket is megszerezhette volna a Tottenham, amikor Kane közelről lőhetett kapura, de szerencsétlenségére csak a bal kapufát találta el. A 82. percben azonban szépített a West Ham. Cresswell szabadrúgására Balbuena ugorhatott fel senkitől sem zavartatva, és fejelt végül Lloris mellett a kapuba. Beindult a vendég csapat, és a 85. percben újabb szépítés következett. Coufal ívelte be a labdát középre, amit Davinson Sanchez ki akart rúgni, de szerencsétlenségére a saját kapujába került a labda. A 92. percben Gareth Bale lezárhatta volna a meccset, de hiába jutott át könnyedén a védőkön, a labdát csak a kapu jobb oldala mellé tudta lőni. A West Ham még az utolsó percben jöhetett egy szabadrúgással Cresswell révén, ami után ráadásul kiegyenlítettek. A beadás után Rice elől még mentettek, a labda viszont Lanzini elé került, aki elképesztő gólt lőtt, nagyjából 25 méterről, ezzel pontot mentve csapatának.

Tottenham – West Ham: 3-3 (3-0)
Gólszerzők: Szon (1.), Kane (8. 17.) ill. Balbuena (82.), Sanchez (85. – öngól), Lanzini (90+4.)
Sárga lap: – ill. Antonio (20.), Ogbonna (72.), Soucek (77.), Masuaku (90.), Lanzini (90+5.)
Kiállítás:  – ill. –

A forduló eddigi eredményei és további programja:

Szombat:
Everton – Liverpool 2-2
Chelsea – Southampton 3-3
Manchester City – Arsenal: 1-0
Newcastle United – Manchester United: 1-4

Vasárnap:
Sheffield United – Fulham: 1-1
Crystal Palace – Brighton & Hove Albion: 1-1
Tottenham – West Ham United: 3-3
20:15 Leicester City – Aston Villa

Hétfő:
18:30 West Bromwich Albion – Burnley
21:00 Leeds United – Wolves

A bajnokság jelenlegi állása:

A góllövőlista jelenlegi állása: