Bajnokok Ligája: „Nem én és Pirlo fogunk játszani…”

Az FC Barcelona és a Ferencváros Camp Nouban esedékes randevújának árnyékában a G csoport másik találkozója is számottevően érdekesnek ígérkezik: Dinamo Kijev – Juventus. Az ukránok mestere a román Mircea Lucescu, aki régi ismerőse a torinóiak edzőjének, Andrea Pirlonak.

Mircea Lucescu Ukrajnában igazi edzőlegendának számít, bár tudását Európa szerte elismerik. A román szakember a 90-es években javarészt Olaszországban edzősködött. Lucescu előbb a Brescia, majd az Inter trénereként találkozott Pirloval, aki akkor még ifjú középpályásként bontogatta a szárnyait.

Lucescu egyelőre nincs képben egykori tanítványa edző kvalitását illetően, de nagyon pontos elképzelése van a holnap esti meccsel kapcsolatban:

„Nem Pirlo és én fogunk játszani, a játékosok fognak pályára lépni. a pályára pedig kiteszik majd a tanultakat. Nekünk is nehéz volt a válogatottak miatt, nehéz volt felkészülni a mérkőzésekre ebben a rövid időben. Reméljük, hogy ez egy nagyszerű találkozó lesz. Manapság nem hallottam felőle, nem beszéltem vele, mióta megérkeztek Baronioval a Juventusba: mindketten a tanítványaim voltak. Gratuláltam Pirlonak, és mondtam neki, hogy ez az út nagyon nehéz lesz, és hogy nagyon intelligensnek kell lennie a kritikus pillanatok leküzdésekor. Mindennap tanul, a stáb is a segítségére van. Aztán pedig van egy nagyszerű csapatuk, amely egymás után kilenc bajnokságot nyert.”

– nyilatkozott a Dinamo Kijev edzője, a mai sajtótájékoztatón.