Ismét munkába áll Bölöni László – HIVATALOS

Azok után, hogy legutóbbi belga kalandja három hét alatt véget ért, a hétfői napon új csapatánál jelentették be a rutinos magyar származású trénert…

A patinás görög csapat, a Panathinaikosz együttese a hétfő délutáni órákban erősítette meg, hogy az egyesület új vezetőedzője Bölöni László lesz a továbbiakban.

A 67 esztendős marosvásárhelyi származású tréner legutóbb a Gent edzője volt mindössze három hétig, azt megelőzően pedig három éven át a szintén belga Royal Antwerp csapatát irányította. 1994 óta íródó edzői pályafutása során a teljesség igénye nélkül többek közt Franciaországban, Portugáliában, az Egyesült Arab Emírségekben, Katarban és Szaúd-Arábiában is dolgozott. Nem ismeretlen ugyanakkor számára Görögország sem, hiszen a 2011-2012-es szezonban a PAOK csapatát irányította.

Bölöni Forner Miklós (1928–1929), Künsztler József (1929–1934), Guttmann Béla (1967–1968) és Puskás Ferenc (1970–1974) után a Panathinaikosz ötödik magyar vezetőedzője lett.

Az egykori 20-szoros görög bajnok a tavalyi szezonban csak a negyedik helyen végzett, az aktuális idényt pedig négy forduló alatt mindössze két megszerzett ponttal kezdte, így hamar lapátra tették a nyáron kinevezett spanyol trénert, Dani Poyatost.