BL: CR nélkül is magabiztos győzelemmel rajtolt a Juventus – videóval

A Bajnokok Ligája 2020-2021-es kiírásának legelső mérkőzésén a keddi kora esti órákban a Cristiano Ronaldo nélkül felálló olasz bajnok Juventus a Dinamo Kijev otthonában lépett fel a G csoportban…

 

A várakozásoknak megfelelően természetesen az esélyesebb torinói gárda kezdte jobban a mérkőzést. Az olasz rekordbajnok számtalan hiányzója nélkül is hamar igyekezett dominálni, és mezőnyfölényét gólszerzési lehetőségekkel támasztotta alá. Az első húsz percen belül Chiesa lövésénél Bushchan kapusnak bravúrral kellett védenie, majd kisvártatva a veterán Chiellini próbálkozott fejjel. Nem sokkal később a Juventus 36 esztendős csapatkapitányát térdsérülés miatt le kellett cserélnie Pirlónak, helyére Demiral állt, a karszalagot pedig Bonucci vehette át. A kényszerű csere sem vetette vissza a Juventus lendületét, fél óra elteltével Kulusevski veszélyeztetett egy cselsorozatot követően, majd Ramsey átlövésénél ismét az ukrán portás volt a helyén, de az első játékrészben nem rezdült a háló.

Ami nem sikerült az első félidőben 45 perc alatt, az rögvest sikerült a másodikban: a Juventus egy perc alatt megszerezte a vezetést, miután Kulusevski lövése után a kipattanót Álvaro Morata az ötösön belülről juttatta a hálóba. (0-1) Néhány perccel később csereként pályára léphetett Dybala, aki az elmúlt időszakban többször is negatívan élte meg a mellőzését, ezúttal Kulusevskit váltotta a narancsban pompázó zebramezesek soraiban. A Juventus egyre nyugodtabban és magabiztosabban kezdett el játszani előnyben, és rendszerint többet birtokolták a játékszert a házigazdáknál. Lucescu mester az utolsó húsz percre cserékkel próbálta meg felrázni az övéit. Sokat ez sem segített, a Juve uralta a játékot, és a 84. percben újabb góllal biztosította be a győzelmet: egy hosszú támadás végén Cuadrado jobb oldali beadásából Álvaro Morata fejjel volt eredményes az ötös előteréből. (0-2) A hosszabbítás perceiben járt a mérkőzésen a legközelebb a gólhoz az ukrán gárda, Sydorchuk lövését Szczesny hatástalanította, így a szépítés sem jött össze, a Juventus biztos győzelemmel indította a sorozatot.

A jövő szerdai folytatás alkalmával a torinóiak a Barcát fogadják, a Dinamo pedig a Groupama Arénába látogat a Ferencvároshoz.

Bajnokok Ligája, G csoport, 1. forduló:
Dinamo Kijev – Juventus 0-2 (0-0)

Helyszín: NSC Olimpiai Stadion, Kijev; Vezette: Ovidiu Hategan (román)

Gólszerzők:  – ill. Morata (46., 84.)
Sárga lapok:  – ill. Bentancur (45.), Cuadrado (50.), Demiral (59.)
Kiállítva: – ill. –

Dinamo Kijev: Bushchan  – Kedziora, Zabarnyi, Mykolenko, Karavaev (Popov 70.) – Buyalskyy (Garmash 89.), Sydorchuk, Shaparenko – Tsygankov (Verbic 71.), Supriaga, De Pena (Rodrigues 60.). Vezetőedző: Mircea Lucescu.

Juventus: Szczesny – Danilo, Bonucci, Chiellini (Demiral 19.) – Chiesa, Bentancur (Arthur 79.), Rabiot, Cuadrado – Ramsey (Bernardeschi 79.) – Kulusevski (Dybala 56.), Morata. Vezetőedző: Andrea Pirlo.

 

A csoport másik mérkőzésen 21 órától a magyar bajnok Ferencváros a Barcelona vendégeként lép pályára.

A csoport aktuális állása

A góllövőlista élmezőnye