A német futballimádat nyomában

A jelen és a múlt is rengeteg példát szolgáltat arra, hogy a német egy fanatikus nép. Ha nagyobb tömeget alkotnak óriási hangulatot képesek teremteni. De mi hajtja őket hetente, hogy kimenjenek a stadionokoba? A VfB Stuttgart szezonnyitó ünnepségén vettem részt, ahol minderre választ kaptam.

Nyílik a Müllermlich, fogam a sajttal borított zsemlébe mélyed. A német Regional Express Ulm városából Stuttgart irányába robog. Libabőrös leszek hirtelen: a fák lombjai közül a Mercedes-Benz Arena tetőszerkezete látszik, a háttérben a Mercedes-Benz Museum. Nächste Haltestelle: Bad Cannstatt. Leszállunk.

Az Arena előtti kisebb téren már a korai időpont ellenére volt nyüzsgés. Gyerekcsoport állt egy kisebb emelvény előtt. Egy fél órát bóklásztunk a Mercedes Straßeban, majd nyíilt a kapu és bemehettünk az Arenaba. Mikor körülnéztem éreztem, hogy ez a korábbi beengedés nem feltétlenül miattunk, hanem a fiatalok miatt volt. Bemelegítettek Fritzle kabalafigura segítségével a stadion gyepén – mi mindezt a Cannstatter Kurve nevezetű kanyarból néztük, ahol mérkőzések alatt egy tűt sem lehet elejteni. Hirtelen megállt minden és mindenki. Taps. Beléptek a VfB Stuttgart profi futballistái a gyepre, teljes szerelésben. A pályán négy különböző féle gyakorlatot végző csemetékhez mentek, és közösen tréningeztek velük. Beszélgettek, bizdították őket, ünnepeltek. A tíz év körüli gyerekeknek így véleményem szerint akkora löketet adtak, amivel profi karriert érhetnek el a későbbiekben…

Megjelent a stadion hangja, valamint a körzeti rádio, az SWR3 műsorvezetőnője. Bevezették a programot, a lelátón szűk húsz ezren foglalhattunk helyet – a VfB hivatalos megosztója azt írta még vasárnap este, hogy a rendezvényen összesen 30 ezer résztvevő számláltatott. Egy remek videó formájában visszatekintettünk az előző idényre, az elveszített Német Kupa döntőre. Majd jött Addy Axon személyében egy hasbeszélő, aki külön erre az eseményre futballal kapcsolatus humorával nevetetett meg minket. Táncosok érkeztek, és egy rapper. A korszerű dance-freestyle bemutató során az új mezkollekció került bemutatásra, a rap pedig a Bayern lehúzásáról – ugyebár rivális csapatról van szó – illetve a Stuttgart magasztalásáról szólt.

Következett a fő attrakció: kilépett a négy kapus a játékoskijárón, majd felmentek a színpadra. Mindegyikkel beszélgetett pár szót a két műsorvezető, majd posztok szerint érkezett szépen sorban mindenki. Közben ment a viccelődés, a nagy célok beharangozása a következő idényre. Fél egy felé felálltunk pár emberrel egyetemben a piros székből, kifurakodunk az Arena mellé és beálltunk a sorba. Hivatalosan egy órakor kezdődik az autógrammosztás.

A kép is jól visszaadja, hogy sokaknak ér sokat egy aláírás. Ezzel én sem vagyok másképpen. Körülbelül kettő és fél órát áltam sorban, de megérte. Mikor beléptünk a kigyózó embertömeggel a stadionba, vizet osztottak nekünk a nagy melegben. Majd libasorba rendeződött hirtelen a sokaság, közeledtünk a pavilonokhoz, ahol a játékosok ültek. Elvettem az első aláírást. Egy asztal, mögötte ül a játékos, előtte egy kis lap, amin önmagát látja majd szignálja. Mindengyikre rámosolyogtam, amit őszintén viszonoztak. Az újonc Benedikt Röcker láthatóan zavarban volt, ő a kezembe nyomta névjegyét.

– Ezt alá tudja írni? – nyújtom a sálam az osztrák légiós, Martin Harnik felé.
– Sajnos itt nem szabad, de jöjjön el edzésre, ott nagyon szívesen! Szeretettel várom!
– Oké… nagyon köszönöm! – válaszoltam zavartan.

Testközelből láttam azokat, akikről írok, akiket hetente nézek a televízióban játszani, akikről képek vannak a telefonomon. Mindez egy olyan rendezvénynek köszönhetően, amely a német szervezettséget és a fanatizmust ötvözi.

Igen, így lehet szurkolókat szerezni, így lehet szeretni a játékosokat, így kimennek átlagban több, mint 42 ezren évek óta a stadionokba… Életem egyik legnagyobb élménye volt.

Kostyál Balázs