Nehéz hétvégén vannak túl a női csapatok – legalábbis akik játszottak. A zord időjárás ellenére remek meccseket hozott a nyolcadik kör két meccse.
Sipos Lilla és Vágó Fanny gólt szerzett, Jakabfi Zsanett nem lépett pályára a Bajnokok Ligája első körében.
Vágó Fanni és Sipos Lilla a Verona ellen készül, míg Jakabfi Zsanett és társai könnyűnek tűnő találkozó előtt állnak.
Mind a négy pályaválasztó sikerrel abszolválta a hétvégét.
Könnyed meccs a Fradinak, rangadón az MTK, folytatná hazai sorozatát a Győr, bizonyítási vágytól fűtött csapatok találkoznak Rákospalotán.
Nyolc csapat maradt csupán, kiket egy cél vezérel.
Gólokkal jelentkezett Pádár Anita, kinek új kihívója akadt a gólkirálynői címért. Nagy verésbe szaladt bele a Femina, míg az Astra is hozta a kötelezőt.
Három párharc: Egy vendég, két hazai siker várható.
Következik a negyeddöntő a Hölgyeknél.
Kialakult a tavaszi elitkör mezőnye az U19-es lányoknál.
Sima sikerrel jutott a tavaszi elitkörbe Turtóczki Sándor együttese a németek mögött.
Nem sikerült a szoros eredmény elérése, Silvia Neid csapata átgázolt a mieinken.
Huszonháromgólos sikerrel folytatta szereplését Svájc együttese, ez volt a legnagyobb különbségű siker csütörtökön a fiatalok selejtezőiben.
Európa legjobbjával méri össze erejét a magyar válogatott a nyitányon.
Saját kezébe vette sorsát a Turtóczki Sándor vezette magyar U19-es női válogatott.
Kapufa mellett jó játék, mégis vereség, de a vállalható fajtából.
Két kulcsember is sérülés miatt marad le a németek elleni Eb-selejtezőről pénteken délután.
Erős ellenféllel kezd a magyar női utánpótlás-válogatott a hazai Európa bajnoki selejtezőtornán.
Simán kikapott az Astra, míg a Szeged továbbra sem tudott pontot szerezni.
Feszült, mégis jó hangulatú rangadón nyert a Fradi, míg a Kóka nem bírt a Győrrel.
Mind a címvédő, mind a “fiókcsapata” nyert vasárnap.
Tovább hengerel hazai környezetben az Astra, ezúttal a Szeged volt a szenvedő fél, míg az MTK három kapufát is lőtt Rákospalotán, ennek ellenére szűk sikert aratott.
A két bajnokaspiráns tizenöt gólt szerzett, Győrben nemcsak a futball játszotta a főszerepet, míg a Kóka nem bírta az Astra nyomását.
Véget ért a második forduló is. Győzelemmel mutatkozott be a Fradi és a Kóka is, újfent vereséget szenvedett a Femina és a Szeged, javított a Viktória.
Kiütéses MTK-sikerrel indult a második forduló a Hölgyeknél.