Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Hamarosan kezdődik a 2013-s brazíliai Konföderációs Kupa, így természetesen máris megindultak az esélylatolgatások. A nyolc résztvevő együttes között természetesen ott van a Világ-, és Európa Bajnok spanyol válogatott is, illetve a házigazda Brazília, akik egyértelműen a torna fő esélyeseinek számítanak.
Ugyan nem feledkezhetünk meg még két igen erőteljes résztvevőről, Uruguayról, és Olaszországról sem, de ez a cikk, a két fentebb említett gárdáról, szól, ugyanis a német Kicker magazin a „Vörös Fúria” szövetségi kapitányát, Vicente Del Bosquét szólaltatta meg, a torna kapcsán.
„Nem, nem, és nem. Nem mi vagyunk a favoritok Brazíliában. A brazilok ott lesz a hazai pálya előnye, saját közönség előtt játszhatnak, a saját stadionjaikban.” –mentette fel válogatottját Del Bosqué, egy esetleges leégés esetére. Bár kíváncsiak lennénk, hogy ezt mondja-e majd a jövő évi VB előtt, amikor ugyanez lesz a helyzet.
A Konföderációs Kupa, amelyet mindig egy évvel, a következő Világbajnokság előtt, annak helyszínén rendeznek, június 15-től, június 30-ig fog tartani. A spanyol szakember egyébként kitért a VB-re is, hiszen német média révén, a német esélyekről is megkérdezték.
„Németországnak jó esélye van a végső győzelemre. Ők mindig favoritok, minden tornán, ahol elindulnak.”
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.