Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Tavalyi, Zenit Szentpétervárhoz való, botrányoktól sem mentes átigazolása után, melynek során 55 millió euró cserélt gazdát, a brazil Hulk ismét csapatot válthat. Az erőteljes támadóért a hírek szerint a Chelsea érdeklődik, de a Monaco is hajlandó lenne leigazolni.
A Premier League-ben harmadik helyen végzett londoniak legfeljebb „csak” 40 milliót adtak volna Hulkért a Zenit, akik ezt jogosan kevesellhették is, hiszen ennél jóval többet áldoztak rá tavaly.
A legfrissebb információk szerint a francia első osztályba visszajutott, és már most nagyot alkotni kívánó AS Monacót azonban nem rettenti el, az esetleges magas kivásárlási ár, és erőteljesen érdeklődik a tárgyalás részleteiről.
Hulk ügynöke, José Caldeira egyelőre semmi konkrétat nem árult el, azonban már köntörfalazása is sokat sejtet, így ügyfele akár valóban klubot válthat a nyáron.
„Franciaország egy komoly lehetőség. De vannak más eshetőségek is. Továbbra is bármi lehetséges. Jelenleg nem tudunk semmit sem csinálni, hiszen Hulk a Konföderációs Kupára koncentrál.”
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.