Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Bayerntől történelmi triplázással búcsúzó Jupp Henyckes arra buzdítja a bajorokat, hogy szerezzék meg a Málaga alkalmazásában álló Iscot. A spanyol középpályás kitűnő szezont tudhat maga mögött, így sorban állnak érte a kérők.
Isco a 2012/13-as szezonban robbant be igazán a köztudatba, ami nem is csoda, hiszen kiváló szezon van a háta mögött. Ennek köszönhetően például a Manchester City és a Real Madrid is kitartóan próbálja a játékost magához csábítani. Jupp Heynckes szerint ha rajta múlna, ő bizony az Allianz Arénába vinné a középpályást.
“Kit kellene a Bayernnek leigazolnia? Nagyon sok kiváló játékos van a világon, mint például Isco. Ő egy igazi klasszis a Málaga középpályáján.” – nyilatkozta a visszavonuló tréner.
A 21 esztendős spanyolnak 2016-ig van szerződése jelenlegi csapatával, kivásárlási ára 35 millió euró. Eddig két biztos érkezője van a bőrnadrágosoknak Götze és Kirchhoff személyében, ám nyilván lenne még pénz az U21-es válogatottal EB-t nyerő klasszisra.
Móra Tamás
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.