MTK: Aláírt a régi-új csatár, két győzelmet arattak a kék-fehérek

Visszatért korábbi csatára, Hrepka Ádám az MTK-hoz, a válogatott támadó szerda délelőtt szignálta szerződését. Eközben Garami József tanítványai két mérkőzést is játszottak Agárdon.

Hrepka ismét kék-fehérben. – fotó: delmagyar.hu

Ismét gólokkal segítheti az MTK-t Hrepka Ádám, miután a klub szerda folyamán bejelentette a csatár szerződtetését. Hrepka 2004-ben került fel a kék-fehérek felnőtt csapatához, amellyel első évében bronzérmet szerzett. Három évvel később, 2007-ben kölcsönbe a NEC Nijmegenhez került, de nem sok időt töltött a holland alakulatnál, hiszen visszatért a Hungária körútra, ahonnan a Vasas vette kölcsön. Két esztendeje, 2012-ben az izraeli Bnei Jehudába igazolt, ahonnan idén januárban a Haladáshoz került, de korábban játszott a Honvédban és Pakson is.

A támadó szerződtetése mellett játszott is a csapat. Agárdon két találkozót bonyolítottak le, és mindkettőt egy góllal nyerte a kék-fehér együttes. Előbb a Szolnok ellen Pölöskei Zsolt, majd a Tatabánya ellen Gera Dániel találatával győzött a fővárosi együttes. Az utóbbi összecsapáson Halmai Ramont félóra játék után le kellett cserélni, miután rúgást kapott a lábára.

MTK – Szolnok 1–0
Agárd.
MTK: Hegedüs – Nagy T., Rodenbücher, Vukmir, Lubos – Vass Á. (Poór), Pölöskei Zs. – Horváth Zs., Kanta, Csiki (Vass P.) – Hrepka.
Gólszerző: Pölöskei Zs.

MTK – Tatabánya 1–0
Agárd.
MTK: Groppioni – Tóth F., Kelemen, Széles, Deutsch – Halmai (Pintér A.), Hajdu, Gera D. – Frank, Ladányi, Huller (Csikortás).
G: Gera D.
Gavalovits Sándor