VB 2014: “Klose nincs olyan jó, mint Ronaldo”

A német válogatott veterán csatára, Miroslav Klose kedden a Világbajnokságok történetének legeredményesebb játékosa lett, miután a Brazília elleni hengerlés során megszerezte 16. vb gólját is. Történelmi tette ellenére mégsincs mindenki elragadtatva, a lengyel származású csatár tettétől.

www.digisport.ro

Pedig Klose teljesítménye valóban megsüvegelendő, lévén ő a “Nationalmannschaft” históriájának egyik legnagyobb alakja. Hiszen már a negyedik Világbajnokságán vesz részt, ahol ismételten garantált, hogy éremmel fog gazdagodni. És bár most már a VB-k történetének leggólerősebb labdarúgója lett, például a Chelsea menedzsere, José Mourinhoszerint Klose még így is messze van attól a fajta halhatatlanságtól, akiről elvette újdonsült rekordját, vagyis a brazil Ronaldotól, aki 1994, és 2006 között megállt 15 találatnál, a mundialokon. És bár vitathatatlan, hogy a “Fenomén” talán többet tett le az asztalról minden más téren, és hogy góljait kevesebb fellépéssel a háta mögött tudta megszerezni, érdemes meghallgatni a “Special One” érvelését is:

“Le a kalappal Klose előtt. Én nagyon tisztelem a számokat, amiket elért, de az igazság az, hogy a játékos, akiről úgy gondolom, hogy más játékos a legjobb, mégpedig az, aki Maradona rekordját vette el. Hiszem, hogy Ronaldo volt a legjobb játékos, az elmúlt két évtizedben. Ezt a címet nem veszítheti el.” – szólott Mourinho, akinek Ronaldo iránti rajongása nem meglepő, lévén a 96-97-es idényben együtt dolgoztak az FC Barcelonánál.

Balogh József