Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Német sajtóinformációk szerint elképzelhető, hogy a világbajnokságot is megjárt középhátvéd, a civilben az Olympiakoszban futballozó Konsztantinosz Manolasz a bajor sztárcsapathoz szerződik.
A német Url9.de portál értesülései szerint a többek között a Juventus és a Manchester United által csábított hátvéd a Bayern Münchenben folytathatja játékos-pályafutását. Erre alapot adhat, hogy az eddig kizárólag hazájában futballozó középső védő – aki 2012-ben az AEK Athénből érkezett Pireuszba – a nemrég befejeződött szezonban összesen harminchét alkalommal húzhatta fel magára klubcsapata mezét, s a megbízható védőmunkája mellett öt gólt is szerzett.
A 23 éves korára 13-szoros válogatottságig jutó futballista jelenlegi szerződése 2016 nyaráig érvényes, ám a hatmillió euróra értékelt Manolasz szerződtetése nem valószínű, hogy anyagi okokból hiúsulhatna meg. Az már más kérdés persze, hogy várhatóan nagyon nehéz dolga lenne a jobblábas futballistának, ha az egyezség létrejöttét követően be akarná verekedni magát a kezdőcsapatba.
Budai Levente
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.