Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Jól gazdálkodott helyzeteivel, így az Európa Liga harmadik selejtezőkörének kapujában érezheti magát a Diósgyőri VTK, mely az esélytelenek nyugalmával utazott Bulgáriába és két gólos előnnyel tér haza, készülvén a visszavágóra.
A mérkőzést a hazai csapat kezdte sokkalta aktívabban, akár már az első pillanatokban is megszerezhették volna a vezetést, ám Asprilla ziccerét Antal hárítani tudta. Igen csak kómásnak tűnt a magyar csapat, a Litex több ízben is gólhelyzetbe került, ám lehetőségeit nem tudta kihasználni a bolgár csapat. A félidő végére ébredeztek a miskolciak, a felek azonban gól nélküli döntetlennel vonultak az öltözőbe.
A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, a labdát a hazaiak birtokolták többet, ám ez meddőnek bizonyult. Mindkét oldalon adódtak lehetőségek, azonban a maygar csapat kihasználta az előtte adódó lehetőségeket. A 83. percben Bognár ment el a szélen, majd gurított középre az érkező Németh Máriónak, aki remekül érkezett és lőtt a kapura. A mérkőzést megelőtően a Litex trénere arról beszélt, számukra csakis a győzelem az elfogadható, a bekapott gól után pedig ennek fényében, mondhatni fejüket vesztve próbáltak meg gólt szerezni a hazaiak, ám túlságosan kinyíltak, melynek miskolci ováció lett a vége. A 90. percben a csereként beálló Marjanovics remekül készített le Grumic számára, aki nem hibázott tizenkét méterről kilőtte a bal felsőt.
A két csapat előzetes erőviszonyát hűen tükrözi, hogy voltak olyan online fogadóirodák, melyek hétszeres pénzt fizettek a magyar csapat győzelméért.
Litex Lovech (bolgár) – Diósgyőri VTK 0-2 (0-0)
Lovech, Lovech Stadion 5400 néző
Diósgyőr: Antal – Okuka, Debreceni, Kádár, Husić – Egerszegi, Elek – Gosztonyi, Barczi, Németh M. – Bacsa. Vezetőedző: Szivics Tomiszláv.
G: – ill. Németh (83.), Grumic (90.)
Sárga: Vajushi (62.), Bozhikov (89.) ill. Okuka (36.), Gosztonyi (51.), Bacsa (74.), Egerszegi (90+1.)
Kiállítás: – ill. –
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.