Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szombaton hivatalossá válhat az, melyt már oly régóta suttog a sajtó, a Real Madrid saját nevelésű támadója Álvaro Morata az Öreg Hölgy játékosa lesz.
A 21 éves csatár péntek este érkezett meg Torinóba, ahol a landolás után nemsokkal így nyilatkozott – “Nagyon örülök, hogy itt lehetek. Holnap esek át az orvosi vizsgálatokon, remélem, minden rendben lesz. Nagyon várom már az új kalandot.”
A transfermarkt.de által 12 millió euróra taksált Morata a hírek szerint 18 millió eurójába kerül a Juventusnak, ám a királyiaknak két éven belül 35 millió euró ellenében bármikor visszavásárolhatják a csatárt.
Morata iránt több klub is sorban állt, komoly érdeklődést mutatott a német bajnokságban szereplő Wolfsburg is, mely Luis Gustavo Madridba szerződése esetén a transzfer részeként kívánta volta a 21 esztendős támadót.
Arrow
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.