Osztrák válogatott védővel erősítene a Stuttgart

Osztrák sajtóinformációk szerint a német élvonalbeli VfB Stuttgart gárdájában folytathatja játékos-pályafutását a Besiktas középpályása, Veli Kavlak.

Veli Kavlak – news.at

A 25 esztendős középső középpályás immár három esztendeje erősíti a török sztárcsapatot, ám azt megelőzően kizárólag a Rapid Wienben futballozott – szülővárosa együttesével ráadásul kétszer is ünnepelhetett bajnoki címet, mielőtt Törökországba tette volna át a székhelyét.

A 30-szoros válogatott – török szülők gyermekeként napvilágra jött – játékos az előző idényben alapembernek számított az isztambuli alakulatnál, hiszen harmincegy tétmérkőzésen jutott szóhoz és három gól mellett négy gólpassz is került a neve mellé. Az ötmillió euróra becsült futballista jelenlegi kontraktusa azonban 2015 nyarán lejár, így amennyiben azt nem sikerül meghosszabbítania a Besiktas vezérkarának, érdemes volna még az idei esztendőben megválnia a futballistától, hiszen ebben az esetben még bevételhez tudna jutni a játékos eladásából.

A „svábokhoz” igazolása esetén Kavlaknak valószínűleg elsősorban a csapatkapitány Christian Gentnerrel és Moritz Leitnerrel kell megküzdenie a csapatba kerülésért.

Budai Levente