Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Szenzációs menetelés végén idén tavasszal a Real Madrid nyerte meg a Bajnokok Ligáját, ezzel az első klub lett, amely legalább tíz alkalommal elhódította már a BEK/BL serleget.
A legújabb hírek szerint van, aki szeretné megakadályozni a „Királyiakat” a tizenegyedik trófea megszerzésében, ami az új idényt illeti.
A fenyegetőző pedig nem más, mint a Real Madrid korábbi játékosa, a sosem be nem futott reménység, José Callejón. Természetesen a 27 éves játékos nem rohan fejjel a falnak, lévén valójában csak fogadkozik, hogy bizony szeretnék a Napolival megnehezíteni a madridiak dolgát, a címvédés rögös útján.
„Azt kell mondanom, hogy versenyben leszünk a Real Madriddal, és sztárjukkal, Cristiano Ronaldoval. Nem örülnék a kihívásnak velük szemben, hiszen mégiscsak ő az én példaképem. Eljuthatunk a végéig a Napolival. Mi nem félünk senkitől. A Real Madrid ellen nekem fantasztikus lenne.” – elmélkedett a spanyol támadó.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.