Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Felemásra sikeredett a Manchester City és a Liverpool éjjel lejátszott felkészülési mérkőzése, igaz a két csapat ellenfele sem összehasonlítható minőségben, mivel Pellegrini tanítványai az MLS-ben szereplő Kansas City ellen léptek pályára, addig a Liverpool az olasz ezüstérmes AS Romával mérkőzött meg.
A City fiatalokkal teletűzdelve, magabiztosan győzte le ellenfelét, a győzelem egy pillanatig sem forgott veszélyben, a kapuba talált Zuculini, Boyata és Iheanacho egyaránt, míg a rutinosnak számító Kolarov büntetőből volt eredményes. A másik mérkőzésen csupán egyetlen egy találat döntött, az is az utolsó pillanatban, egy szögletet követően Borriello kotorta be a labdát Agger lábai között a kapuba, mely győzelmet jelentett.
Felhívnánk mindenkinek a figyelmét, hogy a mai napon veszi kezdetét az Internacional Champions Cup, melyre a következő klubok kaptak meghívást: Manchester United, Manchester City, Liverpool, AS Roma, Real Madrid, Olymiakos, Internazionale és AC Milan.
Sporting Kansas City–Manchester City 1–4 (1-2)
G: Sapong (30.), ill. Zuculini (2.), Boyata (45.), Kolarov (72.-büntető), Iheanacho (88.)
Liverpool–AS Roma 0–1 (0-0)
G: – ill. Borriello (90.)
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.