Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Természetesen nem arról van szó, hogy a jelenleg már a Queens Park Rangers-t erősítő veterán védőért még idén nyáron is a spanyol bajnokság két gigásza állt volna sorba. Csupán arról regélt az idősebbik Ferdinand fivér, hogy egykor, ha ő úgy gondolja, akkor az FC Barcelona, és a Real Madrid is tárt karokkal várta volna.
Ám az angol válogatott korábbi csapatkapitánya jóval több mint egy évtizeden keresztül szolgálta a Manchester Unitedet, amellyel több bajnoki címet, FA Kupát, és még Bajnokok Ligáját is nyert többek között. 36 esztendősen pedig érezte, éreztették vele, hogy az ideje lejárt az Old Traffordon, így jobbnak látta lelépni. Az egykori leedsi tehetség így az újonc QPR-hoz szerződött, amelynél elsődleges feladata lesz, hogy óriási tapasztalatával segítse társait, a bennmaradásért vívott harcban.
Pályafutása végéhez közeledve pedig nem is lenne más, hitelesebb személy arra, hogy a múlton hozsonnázzon, mint maga az érintett. Vagyis Rio Ferdinand, aki az elszalasztott, de meg nem bánt lehetőségekről, illetve azok kihagyásáról mesélt:
“Tárgyaltam a Romával, és érdeklődött irántam a Real Madrid, és a Barcelona is egy időben. De amikor a Manchester Unitedről volt szó, nem volt más érdeklődő. És hát a fejemben sem fordult meg, hogy máshová menjek. A Manchester Unitednél, mint csapatnál, nyerő dolog lenni.Ha Gareth Bale ott játszott volna, és trófeákat nyert volna, biztos nem ment volna a Real Madridhoz. Engem mindig csak a győzelem érdekelt, az, hogy máshová menjek, soha sem.” – vallott, az angol bekk.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.