Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Kora délután Horvátország ellen lép pályára a Balaton kupa harmadik helyéért a magyar női válogatott Balatonfüreden miután vasárnap nem sikerült legyőznie Romániát.
Markó Edina ezúttal kikapcsolódásként, illetve csapatépítő jelleggel a tihanyi kalandparkba vitte el a válogatottat, a program edzésnek is jó volt. A kerettel kapcsolatos hír, hogy Fenyvesi Evelin szalagszakadással dőlt ki. A tizennyolc esztendős középpályásnak nem ez volt az első súlyos sérülése, így az őszi szezont biztosan kihagyja. Markó Edina az MLSZ oldalán nyilatkozva kihangsúlyozta, hogy a harmadik helyet mindenképp meg kell szereznie a csapatnak.
Ami még a csapat tagjait illeti, biztosan lesznek változások, hiszen a nemrég Itáliába költöző Sipos Lilla épphogy csak elkezdte a felkészülést, Rácz Zsófia alig több, mint egy hónapja esett át műtéten, míg Csiszár Henrietta a közelmúltban kisebb betegséggel küszködött, valamint a románok ellen keveset, vagy egyáltalán nem játszó futballistákat is játékban szeretné tartani a kapitány.
A vasárnapi vereség után Markó Edina kiemelte, hogy a helyzetkihasználáson mindenképpen van mit javítani, hiszen a románok ellen több ordító lehetőség maradt kihasználatlanul, többek között a Hoffenheimban eddig meggyőzően futballozó Zeller Dóra, valamint Sipos Lilla révén.
A horvátok ellen tehát itt a javítási lehetőség, reméljük nem történik Fenyvesi Evelin sérüléséhez hasonló, és megszerzik a hölgyek a bronzérmet.
A keddi program:
14.00 Magyarország – Horvátország (bronzmeccs)
16.30 Románia – Szlovákia (döntő)
Gavalovits Sándor
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.