Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A 2010-es világbajnokságot is megjárt kapus 1 évre kölcsönbe szerződik az újgazdag klubhoz.
A holland kapusnak Van der Saar jellegű karriert jósoltak sokan, ő is az Ajax-ban kezdte, elment Olaszországba, majd a Fulham-hez, időközben pedig a válogatott első számú kapusa is lett, és a 2010-es vb-t végig védte. Azonban innentől már nem egészen úgy sikerült a karrierje, mint honfitársának. A Fulham-ben tavaly mindössze 19 meccsen védett a bajnokságban, és korántsem tudta azt a teljesítményt hozni, ami miatt Van der Saar utódjának kiáltották ki. A 2014-es vb-re már ki sem vitték. Stekelenburg-nak itt a nagy esély, hogy újra felépítse magát, hiszen a Monaco-val a BL-ben is játszhat. Amennyiben itt jó teljesítményt tud nyújtani még nincs elveszve, hiszen a 31 év kapusnál nem sok.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.