Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Bár a szezon előtti felszólalásaiban rendre a pozitív szemléletű személyek közé tartozott, úgy tűnik, hogy Paul Scholes lelkesedése is alábbsüllyedt, látva a Manchester United első fordulós zakóját, a Swansea-tól.
A „Vörös Ördögök”, és az angol válogatott egykori középpályása úgy véli, hogy a csapat Louis van Gaallal még nincs abban a reménytelen helyzetben, mint a tavalyi katasztrófaidényben, ám természetesen ő maga is változásokat sürget. Elsősorban erőszakosabb fellépést az átigazolási piacon, aminek köszönhetően újra tényezőivé válhatnának a bajnoki címért folytatott versenynek.
Mert egyelőre jogosak Scholes aggodalmai, lévén hiába szállított jó eredményeket a Manchester United a felkészülés során, az első fordulós zakó akár az egész idényre is rányomhatja a bélyegét. Talán ezért is jött a felrázásnak szánt nyilatkozat:
„Én féltem a Unitedet. Valóban félek attól, hogy úgy jár, mint a Liverpool tette azt, az 1990-es években. Mit kívánok? Öt új játékost. Öt megfelelő játékost, aki fut, jól helyezkedik, és nem tűnik kétségbeesettnek. Had legyek világos: elegem van a kifogásokból. Meg kell állítani a United zuhanását.” – dörögtek szinte, Scholes szavai.
Paul Scholes 2013 tavaszán vonult vissza véglegesen (már másodízben) a manchesteriektől, karöltve szintén legendás mesterével, Sir Alex Fergusonnal.
Balogh József
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.