Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Rövid ünnepség után elkezdődött a Bundesliga, az FC Bayern München az ambíciózus VfL Wolfsburg ellen lépett pályára a tömött Allianz Arénában.
Sok sérülttel, érdekes felállással játszott a Bayern. A mérkőzés kiegyenlített volt a kezdeti periódusban, a Wolfsburg főleg a széleken próbálkozott. A vendégek komoly helyzetig nem jutottak el, Neuer mindössze Vierinha lövése után kellett, hogy aktivizálja magát. A bajorok Robben révén jutottak az ellenfél kapuja elé. A holland egyik beadása után Lewandowski lőtt akrbatikus mozdulattal, de Grün bravúrosan hárítani tudott. Majd érkezett a félidő egyetlen gólja, melynek előkészítője Robben volt, a befejező szerepet Müller vállalta magára.
A második félidő egyból góllal kezdődött: Robben indult meg, mindenkit kicselezett és a hálóba lőtte a labdát. A Bayern ezt követően ráült az eredményre. Lewandowski került a kapu elé, de körülményes volt, így nem jelentett komoly veszélyt. A Wolfsburg a becserélt Arnold és Caligiuri révén is aktívabb lett. Érkezett a szépítő gól is: Jung bedobása után Olic húzott a tizanhatos vonalánál Badstuber mellett és óriási bombát eresztett meg. A hajrában a ziccerig nem jutó, de folyamatosan támadó Wolfsburg Arnold beadása után ziccert hagyott ki, Malanda nem tudta a kapufáról kipattanó labdát egy méterről! az üres kapuba tenni. Rode rá párc percre betalált, de les miatt érvénytelenítették – bár nem volt az.
Az utolsó percekben a Bayern sorra hagyta ki a helyzeteket, Robben a kapufát is eltalálta. Csodálatos, kiegyenlített és pörgős mérkőzéssel kezdődött egy a Bundesiga, mely Müncheni sikert hozott.
Bundesliga 1.forduló, péntek:
FC Bayern München – VfL Wolfsburg: 2-1
Gólszerzők: Müller 35. Robben 46. ill. Olic 52.
Galeß
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.