Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Juventus, a Milan és a Sassuolo versenyzett idén a TIM-kupáért, amit végül a milánóiak szereztek meg.
A TIM-kupát hagyományosan minden évben megrendezik Olaszországban a szezon kezdete előtt 1 héttel. A tornában az a leginkább érdekes, hogy 3 meccset játszanak, de mindegyik mérkőzés csak 45 percig tart. Régebben a Juventus, a Milan és az Inter volt a 3 állandó résztvevő, de utóbbi helyett újonnan a Sassuolo szokott szerepelni. A torna remek lehetőséget ad arra a menedzsereknek, hogy teszteljenek egy új felállást például az új szezon előtt.
Juventus – Milan: 0-1
G: Honda (30.)
Az első meccsen a két nagyágyú, a Juve és a Milan játszott egymással. A Juventus-nak több helyzete volt, de végül a Rossoneri győzni tudott Honda góljával. A Juventus egy nagyon érdekes gyémánt középpályával játszott, ahol Pirlo volt legalul, előtte Vidal-lal és Marchisio-val, míg Pogba játszott köztük a legelőrébb. A Milan-nál a szurkolóknak biztosan tetszett, hogy az új igazolás, Ménez nagyon jól mozgott.
Juventus – Sassuolo: 1-0
G: Perreyra (43.)
Itt végig a Zebrák voltak fölényben, még úgyis, hogy pár fiatalt is bedobtak a kezdőbe. Több helyzetet is elpuskáztak, Pepe a végén például 2 egészen ordító ziccert hagyott ki, de végül az új szerzemény, Roberto Perreyra érkezett megmentőként, és 2 perccel a vége előtt a találatával eldöntötte a meccset.
Milan – Sassuolo: 2-0
G: Ménez (bün. 8.), El Shaarawy (19.)
A piros-feketék rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést, Ménez harcolt ki egy tizenegyest a 6. percben, majd ő maga értékesítette is azt. Berardi kishíján egyenlített, de lövése elkerülte a kaput. Ezt követően egy remek kontra végén El Shaarawy duplázta meg az előnyt. Ménez 3-ra is növelhette volna a különbséget, de célt tévesztett, így maradt a 2-0.
A kupát tehát a Milan nyerte, a szurkolók pozitívan tekinthetnek az új szezonra, de azért nem szabad elhamarkodott következtetéseket levonni, elvégre ez mégis csak egy barátságos torna volt.
Tereh Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.