Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Mint ahogy azt a legtöbb válogatottnál már megtették, úgy a spanyolok is kihirdették a nemzeti csapat keretét, amiben a várakozásoknak megfelelően nagyon sok változás volt.
A világbajnokságnak voltak nagy nyertesei és vesztesei is. Spanyolország az utóbbiak táborát gyarapította. Az addig ellenállhatatlan foci véget ért, a klasszisok megszűntek húzóemberekké válni, így változásokra volt szükség. Már akkor is sokan a keret megfiatalítását gondolták jó megoldásnak, ami elnézve az események után rohangáló ‘öregeket’ nem meglepő. A posztját megtartó Vicente Del Bosque ennek megfelelően el is kezdte a jövő csapatának építését.
A változás szele a csapat minden részét érintette, nem kímélt senkit sem a kapitány. A kapuban egyetlen rutinos hálóőr, a Real kapujában mostmár ismét elsőszámú Iker Casillas kapott helyet, mellette a manchesteri De Gea, és Kiko Casilla az Espanolból. Főleg Casilla beválogatása tűnik elsőre meglepetésnek, de inkább kellemesnek mintsem negatívnak. Akik figyelik a la Liga eseményeit, nem lepődnek meg az ifjú kapus beválogatásán.
A védelem is jócskán átalakul. Carvajal vagy Juanfran neve annyira nem meglepő, de mondjuk Mikel San Jose jelenléte már annál inkább. Az Athletic védője még fiatalnak számít, és idén már a BL csoportkörében is megmutathatja magát. Mellette jelzés értékű lehet a hétvégén a padról beszálló Bartra meghívása is. Ez a névsor néhány megmaradt, rutinos játékossal megspékelve ütőképes lehet, feltételezve hogy a selejtezőkön össze fog majd kovácsolódni ez a csapatrész is.
Kicsit följebb talán nincsenek ekkora változások, de a Realban csak cserének számító Isco meghívása nem mondható sablonos lépésnek a kapitánytól. A legnagyobb figyelmet viszont nem az ő neve, sokkal inkább Iturraspe kapja. Egy másik bilbaoi játékos, aki nagyon hasznos fogaskerék lehet majd a spanyol gépezetben, ha eljön az ideje. Többek között Iniesta, David Silva vagy Fabregas társaságában lesz kiktől tanulnia, még úgy is hogy Xavi nem lesz ott. A spanyol címvédő Atleticót két fiatalember, Koke és Raul Garcia képviseli majd.
Klasszikus csatár szokás szerint kevés van, jelen esetben csak kettő: az újdonsült Chelsea játékos Diego Costa mellett egy fiatalember, Paco Alcacer kaphat lehetőséget. Alcacer a Valencia játékosa, és már többször is volt utánpótlás válogatott. Del Bosque viszont bedobhatja őt a mélyvízbe is akár. Élete nagy lehetőségét kaphatja a fiatal támadó, aki nem biztos hogy esélytelen a kezdőbe kerülésre Costa nyári teljesítményét látva.
Alapjaiban véve nem cserélődött ki a keret, de az idősebbek helyére fiatal, sok esetben még a nagy világ számára kissé ismeretlen játékosok érkeztek. Érdekes lesz majd látni mennyiben változik majd a csapat játéka, hogy az újoncok mennyi lehetőséget kapnak majd a szövetségi kapitányoktól. Egy biztos: ez a kerethírdetés a spanyol válogatott következő tíz évének szempontjából egy nagyon hangsújyos lépés volt, az első lépés a szépnek vélt jövő felé vezető úton.
A spanyol válogatott kerete:
Kapusok: Casillas (Real Madrid), De Gea (Manchester United), Casilla (Espanyol).
Védők: Sergio Ramos (Real Madrid), Carvajal (Real Madrid), Juanfran (Athletic), San José (Athletic), Albiol (Napoli), Bartra (Barcelona), Jordi Alba (Barcelona), Azpilicueta (Chelsea).
Középpályások: Busquets (Barcelona), Cazorla (Arsenal), Cesc Fabregas (Chelsea), Iturraspe (Athletic), Pedro (Barcelona), Isco (Real Madrid), Silva (Manchester City), Iniesta (Barcelona), Koke (Atlético).
Támadók: Raúl García (Atlético), Diego Costa (Chelsea), Paco Alcacer (Valencia).
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.