Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Spanyolországban négy mérkőzést hozott a szombati program, ebből kettőt rendeztek hét órás kezdettel. A Cordobának a Celtát kellett volna megállítania, míg a Levante a Bilbao otthonába látogatott.
Elég nehézkesen lendült játékba az Athletic Bilbao. Több mint 20 perc kellett amíg egyértelműen átvették az irányítást, majd a 32. percben megérkezett a gól is. Egy szöglet után az első számú gólfelelős Aduriz fejelt a kapuba. 1-0. A levante nem tudott túl nagy ellenállást kifejteni, bármennyire is szerette volna. A második játékrész is a hazaiaknak indult jobban. Az 51. percben egy szélről beívelt szabadrúgást Iturraspe fejelt a hálóba. 2-0. A vendégeknek úgy tűnik nem colt szerencséjük a pontrúgásokkal ezen a napon. Innentől gyakorlatilag csak a gólkülönbség volt kérdéses, de a hazaiak a hétközi meccsek miatt fáradtak voltak. Nem erőltették a dolgot. Félgőzzel játszottak, de még ez is elég volt egy harmadik találathoz. De Marcos passzolta be a labdát a védők mögé, amit Aduriz tett középre az érkező Muniainnak, akinek nem volt nehéz dolga. 3-0. A Levante védelme nem állt a helyzet magaslatán. Az eredmény ezek után már nem változott, a múlt heti rossz rajtot követően a Bilbao javítani tudott, és a BL mellett a hazai bajnokságban is szép időszak elé néz.
Athetic Bilbao – Levante 3-0
G: Aduriz (32.), Iturraspe (51.), Muniain (76.)
Előzetesen mindenképpen a Celta volt a párharc esélyese. Ennek megfelelően ők is irányítottak, több passzal, jobb labdabirtoklással jelezték ellenfelüknek: a három pont sorsa eldőlt. Ennek megfelelően ők is szereztek vezetést Orellana nagyszerű egyéni alakítása révén. Sokáig azonban nem örülhettek, hiszen rögtön jött a válasz Fede jóvoltából. Nagy csata dúlt a két csapat között a győzelem megszerzéséért, de ezúttal nem született döntés, maradt a pontosztozkodás.
Cordoba – Celta Vigo 1-1
G: Fede (60.) ill. Orellana (52.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.