Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
Beragadt a rajtnál az Atletico Madrid csapata, így itt volt a lehetőség, hogy hazai pályán a friss feljutó Eibar ellen javítsanak. Az Eibar nagyon jó benyomást tett mindenkire az első bajnokin, ahol otthon tudtak diadalmaskodni.
Az Eibar nem szeppent meg a több tízezer Atletico drukker láttán, hanem foggal-körömmel küzdöttek a címvédő otthonában. Nagy lelkesedésük ellenére azonban már az elején hátrányba kerültek. Miranda egy szöglet után fejelt gólt, amivel az eredményjelzőn már 1-0 állt. Az Atletico nem sziporkázott, de a gól megnyugtatta őket, és ez a mérkőzés képén is érződött. A 25. percben a nyári sztárigazolás Mandzukic talált be szintén fejjel, ezúttal egy szabadrúgást követően. 2-0. A vendégek hamar kaptak két gólt pontrúgásból, ami arra enged következtetni, hogy levegőben igencsak sebezhetőek. Ekkor úgy tűnt, ebből akár egy gála is kisülhet, de egy nem várt esemény mindent megváltoztatott. Lehetőség szerint próbált támadni a vendég csapat, aminek végül egy parádés gól lett a vége. Remek összjáték végén az előre húzódó balhátvéd, Abraham távolról ragasztott egy hatalmas találatot a matracosok kapujába. A labdát mintha zsinóron húzták volna a hosszú filóba. Hatalmas gól volt. 2-1.
Az Eibar nem adta fel a második játékrészben sem. Továbbra is feltolta a védekezését a kis csapat, és fáradatlanul küzdöttek tovább. Nagyon kellemetlen ellenfélről van szó, amely az Atleticonak sem ízlett. Már a közönség is füttyszóval jelezte elégedetlenségét, hiszen volt olyan időszak a meccsen ahol a vendégek beszorították a madridiakat a saját kapujuk elé. A mérkőzés egészét nézve viszont helyzetből nem sok volt. A középpályán folyt a küzdelem, a védelmek pedig magabiztosak voltak. A szoros meccsre a legjobb magyarázat viszont az Atleti idényeleji formája. Egy hete sem játszottak jól és ezúttal sem. Főleg a második játékrészben volt szembetűnő az a szenvedés amit bemutatott a csíkos mezes csapat. Az Eibar többet birtokolta a labdát, helyenként majd’ 10%-al, sőt a 88. percben Angel révén még majdnem ki is egyenlített. Simeone mester a nézőtéren nem tűnt elégedettnek a látottakkal, de legalább az eredmény kárpótolhatja majd. Csapata ugyanis ha nehezen is, de behúzta ezt a mérkőzést, és fontos három pontot szerzett.
Atletico Madrid – Eibar 2-1
G: Miranda (11.), Madzukic (25.) ill. Abraham (33.)
Baranyai Balázs
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.