Lezárultak a találgatások…
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Gulácsiék is győzelemmel kezdtek.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
A Nyíregyháza simán győzött hazai pályán a Pápa ellen, a hazaiak már nagyon korán kétgólos előnybe kerültek, amit könnyedén meg is tartottak. A Kecskemét az első bajnoki győzelmét szerezte meg a Pécs otthonában, de még így is csak a 12. helyen állnak a tabellán.
A hazaiak már a 9. percben megszerezték az előnyt, Törtei Tamás szöglete után Mohamadou Abdouraman a léc alá fejelt, 1-0. A vendégeknek még ki sem józanodtak az első bekapott gól után már is jött a második, Pákolicz Dávid ívelte át a labdát balról, a rosszul helyezkedő Csizmadia Csaba felett, és a hosszún érkező Bajzát Péter jobbal a jobb kapufa segítségével a hálóba bombázott, 2-0. A vendégek vezetőedzője már a félidő felénél cserére szánta el magát, melynek köszönhetően támadóbbá vált a csapat, de gólt az első játékrészben már nem tudtak szerezni. A második játékrészben kevés helyzet adódott, a ráadásban még a csereként beálló Pekár László talált a hálóba, ezzel kialakítva a 3-0-s végeredményt.
Pécs – Kecskemét:
A várakozásoknak megfelelően a Pécs volt a kezdeményezőbb együttes, de a helyzeteiket nem tudták gólra váltani, amely meg is bosszulta magát, hiszen a 14. percben a vendégek az első valamirevaló helyzetükből gólt szereztek. Vukaszovics passzát Balázs Bebeto elé sarkazta, aki 16 méterről, jobbal a bal alsó sarokba lőtt, 0-1. A gól után kiegyenlítődött a játék, de a rengeteg technikai hiba miatt elég nézhetetlen volt a játék, az első félidőben már nem is akadt említésre méltó történés. A második félidő elején jött a hidegzuhany, már kettővel vezetett a Kecskemét, a 48. percben Szavics a bal oldalon kiugratta Bebetót, aki laposan középre lőtte a labdát, Balázs érkezett, és jobbal, hat méterről az elvetődő Gőcze alatt a kapu közepébe pofozta a labdát, 0–2. A Pécs Pölöskey révén még szépített a 86. percben, de pontot már nem tudtak menteni.
Nyíregyháza – Pápa: 3-0 (2-0)
G: Abdouraman (9.), Bajzát (12.), Pekár (93.) – ill. –
Pécs – Kecskemét: 1-2 (0-1)
G: Pölöskey (86.) – ill. Bebeto (14.), Balázs (48.)
Pék Márk
Két izgalmas találkozóval kezdett az E-csoport négy csapata, de gólszerzéssel adódtak problémák.
Az Immobile-Haaland csatárrangadó döntetlenre végződött, csapatszinten viszont egyértelműen az olaszok voltak jobbak.
Az emberelőny ellenére is kijött a minőségbeli különbség.
Duplával nyitott a nagy visszatérő…
Ronald Koeman nem hazudott, valóban erős kezdővel várja a zöld-fehéreket.
“Ha szervezetten játszunk, akkor nem elképzelhetetlen a pontszerzés…”
Kiszorult a kezdőből, így máshol próbálna szerencsét.
Brutális csapattal fogadja a Barcelona a Ferencvárost.
Egyáltalán nem tűnik tartalékosnak a Barca az előjelek alapján…
Hétfő este a Barca stadionjában tréningezett a magyar bajnok…
Pedig a győzelemre is volt esélyük emberhátrányban…
37 évesen is a klub egyik meghatározó alakja.